„Alex olvasta az írást, pulzusa ismét gyorsulni kezdett, de ez már nem a néhány perccel ezelőtti felháborodásának tudható be. Egyáltalán nem gondolt már az ostoba szülőre, aki bármit megtenne, hogy a felkészületlen, önmagát nem is ismerő fia próbajátékra mehessen egy nyugat-európai topcsapathoz. Végére ért a cikknek, de volt egy rész, amit még háromszor elolvasott:

„Tudja, mint versenyző és később kezdő tréner, ugyanabban a hitben éltem és dolgoztam, mint valamennyi szláv sportember. Gyerünk, küzdjünk, bírjuk ki, alkalmazkodjunk mindenhez, gyorsan reagáljunk az ellenfél cselekedeteire stb. Aztán kikerültem az Egyesült Államokba egy teniszakadémiára dolgozni. Ott gyorsan szembesültem vele, hogy nem képes mindenki ebben a felfogásban versenyezni, hiszen teljesen más spirituális gyökerekkel rendelkeznek a különböző nemzetiségű szülőktől származó gyerekek. Itt nem mindenki horvát meg szerb. Változtatnom kellett, hiszen sikeres versenyzőket szerettem volna nevelni belőlük. Rengeteg álmatlan éjszakám volt emiatt, de megérte. Végig egy olyan kódot kerestem, amellyel kibontható és fejleszthető bárki. Megtaláltam. Viccesen Luka bácsi kódjának neveztem el. A lényege abban rejlik, hogy nem reagálnunk kell a teniszben az ellenfél megoldásaira, hanem igyekeznünk olyan szituációkat kialakítani, amelyekből várhatóan mi jövünk ki jobban. Pontosabban kialakítani és ki is használni a belőlük fakadó lehetőségeket. Ebből a kiindulópontból nincs ember, aki nem fejleszthető, csak kellő részletességgel meg kell őt ismernünk és neki saját magát. Aztán az erősségeire lehet építeni a játékát, megtervezni a kívánt szituációk előkészítését.”

A korosodó teniszedző ezt a választ az életének nagy felfedezéseit firtató kérdésre adta.” /részlet Az intelligens ragadozó című regényemből/