A képre kattintva meghallgathatod az Átkeretezők Főcímet.

Létezik egy igeidő, amelyben egyidejűleg a múltunkat és a jövőnket is írjuk. Mégpedig a jelen. És a jelenünkben a döntéseinkhez mindig valamilyen értelmezési keretet használunk, melybe sokszor beleragadunk és lefagyunk. Ekkor van szükségünk friss nézőpontokra, mások tapasztalataira.

Nincs ez másképp a futball világában sem, bárki könnyedén elakadhat egy ponton.

7 hónap, 7 Podcast-epizód, 7 tanulságos történet, 7 döntéshelyzet, 7 nézőpont, 7 olyan ember, akik képesek és készek megvilágítani egy-egy döntéshelyzetet minden oldalról; értelmeznek, súlyoznak, eljutnak az igazán lényegi kérdésekig és a lehetséges válaszokig. Ők az Átkeretezők.

EXTRA EPIZÓD – Hírvivőként hozzáSZÓLNI

Az évadzáró utolsó epizód felvételére meglepődve tapasztaltuk, hogy nem érkezett meg a mi hírvivőnk. Mint utólag kiderült, felesége bevitte az erdőbe és eltévedtek. Semmi gond, szerencsére előkerült, most itt van Cs. Tóth Zoltán, nem menekült. A kérdés még mindig;
Szólni vagy hallgatni?

7. történet

Dr Benke Gyulától;

Egy 15 éves játékos új klubhoz igazol. Az átigazolását a sportigazgató támogatta. A korosztályos edzővel senki nem egyeztetett és ő nem is igazán örül az új játékosnak, amit edzésről edzésre ki is mutat felé. Folyamatosan piszkálja, a tényleges teljesítménytől függetlenül csak és kizárólag negatív kritikát kap, míg a csapattársai gyengébb teljesítménnyel is elismerésben részesülnek.  

A srác egy ideig jól bírja a „kiképzést”, de amikor már nem csak edzéseken, hanem mérkőzéseken is – mindenki szeme láttára és füle hallatára – megalázzák, akkor „belül” megtörik. Mivel erősnek és felnőttnek akar látszani, nem mutatja ki, hogy mennyire szenved. A szülei sem veszik észre, hogy bármi baj lenne. Nem tudják, hogy már elvesztette a csapattársak előtt is a tekintélyét és az öltözőben már a csapattársai is belekötöttek a fiukba, nem csak szóban, de fizikailag is megfenyítették.

Amikor az edző ezt megtudja, jót mosolyog a történteken és még gúnyos megjegyzéseket is tesz.

Több hónap után a srác egyik napról a másikra összeomlik, abba akarja hagyni a labdarúgást, de mielőtt ezt otthon bejelenthetné, megsérül.

A szülők nem, illetve csak részben értik a történteket, de amikor mindenre fény derül, kiborulnak és felelősöket keresnek.

Ki a felelős? Az edző? Az autokrata viselkedése miatt?

A csapattársak, akik nem álltak ki mellette, sőt elhallgatták az öltözői eseményeket?

Hol húzódik meg a határ, hogy minek kell az öltözőben maradnia és minek nem?

A szülő, aki nem vette észre, hogy mi történik? Mikor kellett volna közbelépnie és hogyan?

A gyerek, aki nem szólt?  Vagy esetleg mentálisan nem elég erős a profi sporthoz? 

A klubvezetés, aki elnézte az edző magatartását?

A múltra vagy a jövőre kell fókuszálni és esetleg sportpszichológus segítségét kell kérni?

Mikortól érdemes külső segítségre támaszkodni, ha valaki profi sportolói karriert akar felépíteni?

Több ponton is felmerül a sztoriban a kérdés;

Szólni vagy hallgatni?

6. történet

Cs. Tóth Zoltántól:
A történetemet egészen a tehetség definiálásától indítanám, amely egy olyan különös adomány, amin az ember évszázadok óta nem győz álmélkodni és mivel egyéb magyarázat nincs rá, hajlamos isteni eredetűnek tulajdonítani. A különleges képességgel született emberekre azt mondjuk: „istenáldotta tehetségek”. Persze akadnak olyan tehetségek, akiknek az „eredőjét” megtalálhatjuk a családi háttérben, mint például Liszt Ferencnél, Puskás Öcsinél vagy épp Hosszú Katinkánál, hogy csak néhány nevet említsek azok közül, akiknek már valamelyik felmenője is azzal foglalkozott (jóval alacsonyabb színvonalon), mint amiben a gyereke kiteljesedett. De nem egy olyan tehetség is születik, aki a „semmiből jön”, akinek az ősei között hiába kutatnánk a tehetség gyökerét.
Nincs még egy ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.”
Gróf Klebelsberg Kunó szavai ezek, 1928-ból. Változott azóta valami? Erről – főként a beváláshoz szükséges környezeti hatásokról – már korábban sokat beszéltünk, de akkor most mindannyian definiáljuk konkrétan a futballtehetséget, hogy rátérhessünk a második körre, amelyet egy történettel vezetnék fel;
Egy ember meghalt. Tisztességes ember lévén a mennyországba került. A mennyország gyöngyházfényű kapuja előtt már várta egy angyal és azonnal meg is szólította az új jövevényt.
– Boldog voltál a földi léted alatt választott hivatásodban?
– Bárcsak azt mondhatnám, hogy az voltam – kezdte szomorúan az ember. – Az volt az álmom, hogy festőművész leszek. De abból nem tudtam volna megélni. Kénytelen voltam éjt nappallá téve egy gyárban dolgozni, hogy el tudjam tartani a családomat. E mellett már semmire sem maradt időm. Ráadásul a családom nem támogatta, hogy képzőművészeti iskolába menjek. Szerintük az pénzkidobás lett volna. Sőt, még a feleségem is azt mondta, hogy reálisan kell szemlélnem a dolgokat és jobban teszem, ha elfelejtem ezt a gyerekes álmomat, hiszen már egy egész családot etetnem kell. Gyári munkásként kezdtem, de lassacskán sikerült felfelé haladnom a ranglétrán, majd végül vezetői beosztásba kerültem. Onnan pedig már nem volt visszaút. A feladatom nagyon felelősségteljes volt, számos ember megélhetése függött az én munkámtól. Aztán egy napon tudtam, hogy ez a hajó már elúszott. Ilyen idős korban már biztosan nem leszek festőművész.
Az angyal elszántan, türelmesen és szelíd tekintettel hallgatta a jövevény nehéz sorsáról szóló elbeszélést.
– Ha már itt tartunk, – folytatta izgatottan az ember – meg tudnád nekem mondani, hogy ki minden idők legnagyobb festőművésze?
– Oh, ez könnyű, – válaszolta azonnal az angyal – hiszen itt áll előttem.
– Ezt nem értem, – szólt zavarodottan az ember – hiszen mondtam, hogy nem tudtam időt szánni a festésre.
– Hát igen, bizony nagy kár, hogy nem tetted…
Hány és hány ilyen sztorit tudunk felvonultatni hasonló végkimenetellel az élet különböző területeiről… Felmerül a kérdés, meddig szabad magunkat álmainkban benne tartani? Mint szülő, meddig egyengessük gyermekünk rögös, kihívásokkal teli útját? Szabad-e bármit elvárnunk a befektetett időt, energiát és pénzt figyelembe véve?
Szóval, miután meghatároztuk a tehetség definícióját a futballban, van mihez mérni az álmaink realitását, de még ezután is ott a nagy kérdés, hogy a tehetség csak egy örök ígéret marad vagy elkallódik vagy elfordul vagy tényleg beválik?
Ezzel kapcsolatban álljon itt egy igaz történet, természetesen név nélkül.
Árpi jómódú vállalkozók gyermeke volt, aki imádta a focit. Semmiben nem szenvedett hiányt. A legújabb focicipő és multivitamin volt a szokásos karácsonyi ajándék. Minden a fociról szólt és minden Árpi karrierjének volt alárendelve. Testvére is sportolt. Ők voltak a mintacsalád; mosolygósak, gazdagok, sikeresek. Árpi minden létező különedzésre elment és nagyon jól teljesített, nyílegyenesen közelített céljai felé. Korosztályos csapatának egyik legjobbja volt és mindent el is követett, hogy még jobb legyen.
Norbi szegény családba nőtt fel 3 testvér mellett. Apját sokat kellett nélkülöznie, aki 3 ember helyett dolgozott. Szürke volt az életük. Norbi nem volt jó tanuló, de szorgalmas volt; igaz, csak edzéseken. Korábban egy kisebb csapatnál tűnt fel, de többet érzett magában, így engedett a csábításnak. Ezzel lett Árpi csapattársa. Nem róla szólt a csapat, de annyira jó volt, hogy nélküle ne legyen kezdőcsapat.
A 2 gyerek ellentéte volt egymásnak, mégis jóbarátok lettek, együtt jártak edzésre, meccsekre.
14 éves korukra eljött a váltás ideje. Árpit csalogatta egy budapesti elit akadémia. A szülei el is engedték volna, de nem egyedül, így Árpi apja minden követ megmozgatott, hogy Norbival együtt vegyék fel a fiát. A motiváció kettős volt; Árpi nem lenne egyedül, meg talán segíteni akart ilyenformán Norbinak, aki apja halálakor teljesen fel is hagyott kis időre a futballal. Budapestre került a 2 srác. Az akadémia kezdeti tiltakozása ellenére belementek, hogy kötésben menjen a 2 srác, de  többször hangsúlyozták, hogy nekik csak Árpi kell!
  • Árpi végigment a korosztályos csapatakon egészen U 19-ig, utánpótlás válogatott is volt. Legmagasabb osztályba NBIII-ig jutott, ma megye I-ben futballozik.
  • Norbit, ahogy tehették, kirúgták az akadémiáról. Próbálkozott több budapesti csapatnál is, de vidékre visszakerülve nőtte ki magát. Eddig U21-es válogatottságig vitte és stabil profi labdarúgó, aki ebből él.
A történet sokféle tanulsággal szolgál, én mégis most csak egy kérdésre keresem a választ;
Akkor járunk jól, ha a tehetségünkben bízva – vagy éppen gyermekünk tehetségében bízva, ha szülőként vizsgáljuk a témát – csak az álmainkat hajszoljuk vagy inkább maradjunk a realitások talaján, hozzunk racionális döntéseket, mely valószínűleg garantálja a középszert, nem fenyeget annyira az éhhalál veszélye, de a VB-aranyé sem?
Álmok vagy realitások?

5. történet

Csóh Györgytől;

A témámat egy idézettel indítom és egy keretes szerkezetnek megfelelően, majd ezzel is zárom. A Nemzeti Sport Online felületén az alábbi sorokat olvastam az Esterházy Mátyással készített rövid interjúban: „Magyarország azonban soha nem lesz olyan futballnagyhatalom, amelyből korosztályonként öt-hat európai toptehetség nő ki. Úgy vélem, ez nem lehet reális cél, mert a mentalitás mellett is sok a gátló tényező.”

E sorokat olvasva számos kérdés vetődött fel bennem, mert a fiam révén sok esztendőt töltöttem az utánpótlás labdarúgás körül és megismerhettem rendkívül sok labdarúgó palántát. Ennek tükrében én egy kicsit vitatkoznék ezzel az állítással. Szerintem, igenis lehet reális cél öt-hat topjátékos kinevelése korosztályonként. Igaz, ehhez tényleg nagyon sok területen változásra van szükség. De tapasztalataim szerint a 6-14 éves kor közötti utánpótlásképzés területén van a legnagyobb zavar!  Amennyiben ezt helyre tennénk, akkor igenis reális céllá válhatna a toptehetségek kiáramoltatása a nagy futballpiacra. Mondjuk, azért az sem ártana, ha meghatározásra kerülne egy konkrét, központi utánpótlás-nevelési cél, ami szerintem most nincsen. Például úgy, mint mondjuk Horvátországban.

A 6-14 éves kor közötti utánpótlás labdarúgók képzése során a szülőre akarva-akaratlanul nagyon sok feladat hárul vagy hárulna, ha törődne vele. Ezt a személyes történetem alapján is megtapasztalhattam, miközben a fiammal végig lépkedtünk a magyarországi utánpótlásképzés szakaszain. Szerintem itt rendkívül hangsúlyos problémakezelésre van szükség, mind a szülők, mind pedig a szakma részéről, hogy az én állításom megvalósulhasson. Saját történetem is az alábbi kérdésfelvetéssel kezdődött és ezzel kezdetét vette egy hosszú, éveken át tartó vesszőfutásom.

Mit, mikor és hogyan tegyen a szülő, hogy a lehető legjobban segíthesse gyermekét a céljai elérésében?

Szerintem ez sok apukában és anyukában felmerülő kérdés, amire nagyon nehéz egyértelmű választ kapni. Nincs egy kézikönyv, mint mondjuk a kutyaképzés során, amit előránthatunk és egy probléma esetén, a megfelelő fejezetnél felütve választ kaphatunk a kérdéseinkre. Amikor a gyermekünkről kiderül a tehetsége és minden speciális vizsgálat is alátámasztja a labdarúgás sportági alkalmasságát, akkor egy őrült sötétben tapogatózás kezdődik a szülő életében, pláne, ha szakmán kívüli.

Egyik út szerint hagyjuk, hogy mindent egy egyesület intézzen a gyermek fejlődése érdekében és ők határozzák meg az előrelépésekhez szükséges szülői támogatási feladatokat is. Tapasztalatom szerint ez az irány – a jelenkori magyarországi körülmények között – fájdalmas végeredményekkel járhat a felnőttkorba lépés küszöbén (például bizonyos technikai vagy fizikális hiányosságok, sérülékenység stb.). A szakavatatlan szülő pedig csak tehetetlenül, kérdésekkel telve áll és néz értetlenül. Sajnos ilyenkor visszamenőlegesen már nincs mit tenni, mert az alapok hibásak. Több szülőben ekkor merül fel az a kérdés, hogy ezt akkor, amikor időszerű volt, miért nem mondta valaki. Pár sikertörténetet hallhatunk napjainkban, de rendkívül érdekes megfigyelni, hogy ezekben az esetekben mindig egy sportterületen jártas szülő bújik meg a háttérben.

A másik út választása esetén a szülő mindig nagy körültekintéssel figyeli a gyermek munkáját és fejlődését, amelynek során bizonyos problémák vagy hiányosságok esetén saját kezébe veszi az irányítást és megfelelő szakember bevonásával kezeli az adott problémát vagy fejleszti a gyermeket a szakmailag megkívánt területen. Ez így rendkívül egyszerűen hangzik, de amennyiben a szülő szakmailag kívülálló, akkor miként észlelheti a beavatkozási pontokat?

Egy labdarúgó felépítése egy rendkívül összetett folyamat, ami a jelenkori körülményeket figyelembevéve már 6-8 éves kortól nagyon szakszerű szakmai munkát igényel. A külföldi szakirodalom már egységes abban a tekintetben, hogy a technikai alapokat (lövés, cselezés, passzolás) 6-12 éves kor között lehet a legjobban lerakni. A hazai akadémiai képzés csak 14-15 éves kortól veszi kézbe egy utánpótlás játékos teljeskörű (bár azért itt is vannak jelentős hiányosságok!), mindent legfedő képzését, de sajnos erre a korra nagyon sokan már hiányosságokkal érkeznek. Ráadásul a pusztán szakmai ismereteken túlmenően, nagyon komoly odafigyelést igényel még számos kiegészítő terület, amely nélkülözhetetlen egy megfelelő képzésben. Itt gondolok például az életkornak megfelelő izomerősítési munkára, mert a prevencióra épülő teljesítményfokozás alapjait kisgyerekkorban kell elkezdeni lerakni. A megfelelő alapok hiánya és a korai specializáció a legfőbb okai a sérülések növekvő számának a gyereksportban. Ezért rendkívül hangsúlyos a megfelelő mozgásalapok megteremtése. Serdülőkor előtt a mozgáshatékonyság fejlesztésével lehet a leggyorsabban eredményt elérni a gyorsaság, agilitás és robbanékonyság fejlesztésben. Ez az időszak a legmegfelelőbb az erőgyakorlatok helyes technikai elsajátítására is. Serdülőkor után pedig a progresszív erőedzés fogja biztosítani a felsorolt képességek további fejlődését. Ehhez kapcsolódóan itt említeném meg például a megfelelő orvosi/gyógytornászi kontrollt is, melynek során például bizonyos mozgásszervi gondok időbeni és szakszerű kezelés is fontos. Gondolok itt például egy lúdtalp problémára, amelyet nagyon sok esetben csak tűnetileg kezelnek egy betét segítségével, de nem fókuszálnak a szülők a valódi probléma megszűntetésére. Még hosszasan sorolhatnám ezeket a problémákat, de nem szeretném tovább növelni az egyébként sem rövid témafelvezetésemet.

A fent leírtak teljeskörű megoldása után sem dőlhet hátra egy szülő, mert további feladatai vannak a korhoz, egyéni adottságokhoz igazított megfelelő táplálkozás és életvezetési modell kialakításának területén. Aztán még nem is beszéltünk egy utánpótlás játékos megfelelő karakterépítéséről, ami figyelembe veszi a 11-12 éves korban meginduló hormonális változások által bekövetkezett eltéréseket a gyerekek között. A hab a tortán, hogy még a mentális felkészítéssel is időben kell elkezdeni foglalkozni és életkorának megfelelően mindig a megfelelő tudással kell ellátni a gyermekeket, hogy optimálisan tudják kezelni a sportbéli mentális kihívásokat, az egyes élethelyzeteket.

Szóval, mint szülő, rendkívül széles területen szembesülünk kihívásokkal, amelyet csoda kézikönyv hiányában és a jelen magyarországi, egymást szapuló szakemberek világában nem egyszerű kezelni.

  • De hova fordulhat egy szakmailag kívülálló szülő segítségért?
  • Alapvetően miként érdemes hozzáállni ehhez, ha nem akarom, hogy puszta jóindulatból tévútra terelődjön a gyermekem sorsa?
  • Milyen lehetőségeket lehet kihasználni a mai Magyarországon?
  • Miket érdemes figyelnie a szülőnek és mikor kell beavatkoznia?
  • Hogy kellene fejleszteni a kis nevelő egyesületeket, hogy a kiáramló játékosok minden területen a megfelelő alapokat kapják?
  • Miért nincs kellő fókusz a 14 éves kor alatti gyermekekkel foglalkozó egyesületeken, pedig ez alapozná meg a jövőbeni nemzetközi szintű versenyképességüket?
  • A megfelelő iskolai testnevelés is segíthetne bizonyos problémák kezelésében az utánpótlássport területén (nem csak labdarúgás)?
  • Mit éreztek a legfőbb problémának a 6-14 éves kor közötti utánpótlás labdarúgó képzésben?
  • Jól látszik, hogy 1-2 klubnál már elkezdett szülői képzések (pl. UTE szülők akadémiája vagy Videoton) sokat segítenek a megfelelő együttműködésben. Nem kellene ezt központilag előírni és központilag kidolgozott szakanyagokkal megtámogatni?

Az ígéretemnek megfelelően a témámat Esterházy Mátyás idézetével zárom, melyhez a fő kérdésem is kapcsolódik.

„Magyarország azonban soha nem lesz olyan futballnagyhatalom, amelyből korosztályonként öt-hat európai toptehetség nő ki. Úgy vélem, ez nem lehet reális cél, mert a mentalitás mellett is sok a gátló tényező.”

Ki tudnánk termelni korosztályonként 5-6 európai toptehetséget vagy esélytelen? 

Kinevelhető vagy esélytelen?

EXTRA EPIZÓD – A Ferenczi-sztori márkatanácsadói szemmel

Sajnos András egy sajnálatos és szomorú családi veszteség miatt nem tudott résztvenni az Átkeretezők 4. adásának felvételén, de most már itt van. Kőszegi András márkatanácsadó is elemzi a helyzetet, amiről diskuráltunk legutóbb a többi Átkeretezővel, majd megosztja javaslatait, megoldási útvonalait a márkaépítés nézőpontjából… A kérdés még mindig;
Nekimenni vagy simulni?

4. történet

Ferenczi Attilától;

Minden rendszer legnagyobb hibája az, ami az előnye, miszerint ellenáll a változásnak. Ez biztosítja a rendszer stabilitását.

Ezt a tételt saját utamon is megtapasztaltam.

Első idevágó történetem:

1999-ben jelent meg A labdarúgás rendszerelmélete című könyvem, amely a recenziót író Mezey György szerint is szemléletet alakító jelentős olvasmány.

A rendszerelméletet mindenhol használják, egyedül a sportban nem nyert teret a mai napig (Magyarországról beszélek). Értsd: 22 éve nem sikerül áttörést elérnem a rendszerelmélet alkalmazásának frontján.

Második idevágó történetem:

2006-ban jelent meg A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei című könyvem, melyben 4 éves kutatás után, egységes játékelméletté szerveztem elődeink játékkép tanításait.

Ezen, 15 éve meglévő tudás sem került bele még az oktatási rendszerbe. Értsd: a magyar futball eszmerendszerének fejlődése nem tananyag a magyar edző számára.

Ugyanilyen innovatív kiadványaim vannak még; a pozíciós játékról szóló Ajax könyv, a területvédekezésről szóló kiadvány, a csapatjáték-analízist taglaló mű, a futball filozófiák gondolkodási rendszerét értékelő írás és még sorolhatnám.

A jelenlegi futballrendszer nemhogy nem foglalkozik az új tudással, de ma ott tartunk, hogy még az is vitaalap, hogy kell-e egyáltalán az edzőnek tanulnia?

Hiszen a magyar edzői szakmának is megvannak erre a kiforrott válaszai:

  • Nem kell olvasni, hiszen a futball gyakorlati sport és nem elméleti.
  • Könyvből még senki sem tanult meg focizni.
  • Focira születni kell, az nem tanulható.
  • Szarból nem lehet várat csinálni! – utal az edző, az ügyetlen játékos fejleszthetetlenségére.

Kérdések, amelyek megfogalmazódtak korábban bennem:

  • Hogyan és mi módon lehet egy zárt, futballbuta rendszert megnyitni, hogy az innováció teret nyerjen?

Először – 1999 környékén – próbáltam beépülni a közegbe és az új tudást népszerűsíteni. Kampányoltam, kapcsolatokat próbáltam építeni, szellemi támogatókat próbáltam szerezni, ingyen könyveket osztogattam. Előrelépni nem sikerült, ellenben az ellenségeim száma akaratomon kívül, folyamatosan nőtt.

Majd mérleget vontam 2004 környékén és úgy döntöttem stílust váltok és sokkterápiát alkalmazok. A hibákra rámutattam, a felelősöket megneveztem, a fennálló rendszert kritizáltam.

Ekkor tettem még egy utolsó kísérletet és a magyar tradícióról szóló könyvemből 1000 db-t ingyen szétosztottam. Ennek is nulla lett a hatása.

A döntési pozícióban lévő MLSZ alkalmazottak sokszor mondták nekem jó tanácsként, hogy légy diplomatikus, majd akkor teret kaphatsz a rendszerben. De időközben rá kellett jönnöm arra, hogy mindezt azért mondták, hogy maradjak csendben, mert akkor nem bántom a köreiket.

Vagyis bármit tehettem volna az elmúlt 22 évben, ha volt rajtam sapka, az volt a baj, ha nem volt, akkor az.

A lényeg:

  • az innovatív gondolat nem tud teret nyerni egy zárt rendszerben.

Kérdéseim:

  • Milyen legyen az út, milyen legyen a kommunikáció?
  • Keményen fogalmazni a rendszer ellen vagy simulni a rendszerbe?
  • Hogyan jusson el az ember a döntési helyzetben lévőkhöz és hogyan győzze meg azt, aki pozíciójánál fogva meggyőzhetetlen?
  • Mit tegyen az innovátor, ha a rendszer nem érett az új tudás befogadására?
  • Kell-e egy nem befogadó közegben magánakcióban népművelő munkát folytatni?
  • Van-e értelme ellenségek gyűjtésének vagy inkább az ember csendben várja ki, azt a pillanatot, amikor felismerik a tudását?
  • Mikortól van szüksége egy rendszernek a tudásra?
  • Melyik az a pont, amikor a rendszer működtetői igénylik a tudást?
  • Ki lehet-e termelni és hogyan a futballértelmiséget nem központi irányítással?
  • Ki lehet-e hagyni a buliból az MLSZ-t és oktatási rendszerét?
  • Hogyan lehet összefogást generálni egy olyan rendszerben, ahol valójában a futballfejlesztés senkinek sem érdeke?

Végül az eldöntendő kérdés:

  • Van-e értelme Don Quijote-ként szélmalomharcot folytatni egy ügyért, ha maga az ügy, mindezt nem kívánja?
  • Egyedül nekilássunk-e egy zárt rendszer reménytelen lebontásához vagy sem?

Vagy talán méginkább leegyszerűsítve, életem történetének nagy kérdése, hogy; Nekimenni vagy simulni?

3. történet

Kőszegi Andrástól:

Tulajdonképpen már feszegettük azt a kérdést, hogy „menni, vagy maradni”…

Egyet ebben a kérdésben még léphetünk előre. Külföldre kivinni a gyereket vagy itthon maradni?

Nem könnyű és nem is egyszerű a kérdés és a lehetőség.

Tehetségesnek tartják a gyerekedet és azért vinnéd külföldre vagy „érthető módon” azért – értsd akár úgy, hogy nem látják annak, volt már ilyenre példa –, mert tehetségtelennek tartják. Persze lehet, hogy látják, de magasabb érdekek is vannak és ő nem fér oda a tűzhöz.

Sok sportoló életében előfordult már, hogy igazán csak a szülő hitt a gyerekben és külföldön aztán sikeres lett.

Az itthoni akadémiákról szuperlatívuszokban beszélnek a szakik, láthatóan, de nézve a hazai csapatok kereteit, mégsem látni ezek kimenetét. Például a hazai topnak nevezett akadémiák felnőtt csapataiban is előbb megtalálod a “ghanai harmadosztályból” igazolt játékost, mint a saját nevelést.

Szóval számomra nem kérdés, ha van úgynevezett valamilyen tehetség és maximális elkötelezettség és cél a gyerekben a profi karrier iránt, akkor ki kell menni. Minél korábban, de 12-16 éves korig mindenképpen.

Jó. De van-e kapcsolatod? Van-e esetleg olyan menedzsered, aki valóban lát valamit a gyerekben és valóban képviseli? Itt jegyzem meg, hogy a menedzser is már csak akkor mer belépni, ha a gyerek minimum utánpótlás-válogatott volt, na azt meg hogyan? Van-e elég pénzed, hogy mindent finanszírozzál vagy feladj mindent és elköltözz?

Mit tegyünk? Hol a realitás határa? Tolod, tolja, de itthon láthatóan ez kevés. Vinnéd, de nem tudod. Mit mondasz a gyereknek? Itthon is tudnod kell érvényesülni, de pontosan tudod, hogy nem tud és tele lesz csalódással, jó esetben tapasztalással, hogy itt ilyen az élet? Hagyja abba?

Külföld vagy itthon? Persze, hogy külföld! De ez a kérdés rengeteg másik kérdést vet fel, amire ha tudjuk is a választ, megoldani nem biztos, hogy tudjuk.

EXTRA EPIZÓD – Átkeretezők Junior

Lehet, hogy visszanyal a fagyi?

Vajon meglepődnek-e a szülők, hogy gyermekeik miként reflektálnak a 2. epizódban elhangzott okosságaikra?

Tényleg úgy volt, ahogy mesélték? Esetleg a gyerekek másképp emlékeznek?

Vajon az Átkeretezők is olyanok, mint a nagypapa, hogy minél öregebb, annál jobb tanuló volt az iskolában?

Végül akkor a gyerekek szerint; tudatosan vagy spontán?

Ebből az extra epizódból kiderül. Meglepetés…

2. történet

Militár Ivántól:

Az én történetem olyannyira valós tartalmú, hogy saját magam életéről szól, ugyanis feleségemmel április végére várjuk első gyermekünk születését. Természetesen nagyon örülünk és izgatottak vagyunk, de kár lenne tagadni, rengeteg kérdés merül fel bennem, bennünk. Az első napok, hetek, és hónapok túlélésén kívül a hosszú távú terveknek és elgondolásoknak is van helyük azokban a beszélgetéseinkben, amik köztem és Wendy között zajlanak. Egyik ilyen beszélgetésünk során merült fel a futball kérdése (nem meglepő módon), hiszen mind a ketten futballszerető és aktívan is játszó családból jövünk.

Ha Isten is úgy akarja és egészségesen születik meg a kisember, hogyan neveljük majd gyermekünket a sport szeretetére? Hogyan fogjuk rávezetni, nyomás nélkül, a futball imádatára? Továbbá, milyen eszközök vannak a kezünkben, mint szülőknek, arra vonatkozóan, hogy a szülői beavatkozás optimális szinten tartása mellett, de belülről fakadó motivációval rendelkezzen már egészen kicsi kortól a saját sorsának kézbentartásáról?

Számomra rendkívül fontos lenne, hogy gyermekeink a sporton keresztül tanulják meg a világ dolgait, a futball által értsék meg az emberiség szabályrendszerét, és a csapatjáték világából merítve alakítsák ki kapcsolatrendszereiket és a különböző emberekhez való különböző viszonyulásaikat.

Mondanom sem kell, a téma nem csak nekem szól. A mai modernizált, felgyorsult, és néhol végletekig átalakult világban a gyermeknevelés még inkább kardinális kérdéssé vált. Érdekes a gyermeki lélek megértése, a különböző korosztályok közötti különbségek, illetve a szülői hozzáállás milyenségének vizsgálata is.

Már ezen kérdések és gondolatok leírása is zavarba hoz, nemhogy a kitárgyalásuk, úgyhogy jó kis adásra számítok! Nagy izgalommal várom az összes nagy tapasztalattal megáldott Átkeretező társaim véleményét és tanácsainak rendszerét.

Vajon mi is itt az első eldöntendő kérdés;

Tudatosan vagy spontán?

Terelni vagy hagyni?

Öröklés vagy környezet?

A te álmod vagy a gyerekedé?

1. történet

A család a budapesti agglomerációban éli mindennapjait. A szülők következetesen próbálják nevelni egyszem 16 éves fiukat, aki annak ellenére, hogy a családban nincs is igazán tradíciója, már kicsi gyerekkora óta él-hal a fociért. A család lehetőségeihez mérten támogatja, hiszen legalább sportol a gyerek és nem bandázik vagy naphosszat kockul a számítógép előtt. Korosztályának csapatkapitánya egy kis egyesületben a főváros lakhelyükhöz közeli pesti peremén. A gyerek egy ideje már elvágyódik, mert úgy érzi, hogy megrekedt a fejlődésben és a társai meg az edzői sem igazán motiváltak körülötte. Többre vágyik. Profi környezetre, profi mentalitású társakra, felkészült edzőkre, minimum NB1-es jövőképre. Jön is a várva várt lehetőség. Idén nyáron meg is keresi egy budapesti NB1-es csapat utánpótlásának szakmai igazgatója. Ígér fűt-fát, játéklehetőséget, idősebbek között edzéslehetőséget, különedzéseket és mindent, amit csak a gyerek és a szülők hallani szeretnének. A játékos és a család örömmel ugrik a kihívásba. Alig telik el néhány hét a bajnokságból, kiderül, hogy az ígéretekből szinte semmit sem tart be a klub. Nemhogy kiemelt bánásmódban, idősebbek között, hanem még a korosztályában sem játszik a fiú. Az édesapa egy ponton már nem bírja nézni, hogy gyermeke emiatt szenved és felkeresi a szakmai igazgatót, aki odacsábította nyáron őket. A szakmai vezető elmondja, hogy továbbra is roppant tehetségesnek tartja a fiát, de sajnos meg van kötve a keze, mert a korosztályos edző előszeretettel játszat inkább olyan gyerekeket, akiknek a szülei egy picit megsegítik a döntéshozatalban, már ami a kezdőcsapatot illeti. Persze ezt csak neki mondja el bizalmasan, maradjon köztük. És még mielőtt bármit is kérdezhetne az apuka, jelzi, hogy sajnos nem tehet semmit, mert a korosztályos edző szoros érdekbarátságot ápol a sportigazgatóval, aki neki is a főnöke, így egy szendvicsben éli mindennapjait a klubnál. Csak nevében vezető, gyakorlatilag nincs sok szava, már annak is örül, hogy egyáltalán van állása. A gyerek nem akarja feladni, de a szülőkben nagy a dilemma, hiszen fiuk minden egyes nap keresztül-kasul utazza a várost, hogy versenytfutva az idővel, odaérjen suliba és edzésre is pontosan. Reggel 6-kor elmegy otthonról és este 9 előtt ritkán ér haza. A hétvégéi pedig utazással, kispadon ücsörgéssel, esetleg pályaszéli melegítéssel telnek. Alapból jó tanuló lenne, de óvhatatlanul romlanak a jegyei, hiszen alig van ideje és energiája tanulni. Mégis, ami a legjobban bántja, hogy alig kap játéklehetőséget. A szülők őrlődnek, mert látják, hogy az okos gyerekük szenved és minden olyan kilátástalan, mert egyértelmű, hogy nem jó irányba mennek a dolgok; sem a fociban, sem a suliban. A nagy kérdés, hogy januárban megint váltani vagy maradni? Vagy nem is ez az igazi első eldöntendő kérdés ebben a helyzetben?

A képre kattintva meghallgathatod Kőszegi András rövid bemutatkozóját.

Márkatanácsadóként dolgozom személyeknek, kisebb és nagyobb cégeknek, vállalkozásoknak, vállalatoknak és támogatom az onbrands.hu márka hírportál sikerét.

Szakmai és közéleti ismerkedésemet első munkahelyemen a Magyar Rádióban kezdtem 1985-ben. A legfontosabb tanulási folyamatnak a hosszú évek óta készített rádiós, televíziós, online – közéleti és szakmai – beszélgetéseimet tekintem, hiszen itt folyamatosan és intenzíven a legjobbaktól, négyszemközt tanulhatok. A Petőfi Délelőtt szerkesztő-riporteri tapasztalatai után vezettem televíziós műsort (Satelit, ATV), rádióztam (Fehérvár Rádió, Infórum Rádió, Budapest Rádió, Gazdasági Rádió). A Gazdasági Rádió elindításában kommunikációs igazgatóként és szerkesztő-műsorvezetőként vettem részt.

Felsőoktatási intézmények – BGF (BGE), Pázmány, Mathias Corvinus Collegium, Budapesti Corvinus Egyetem – meghívott előadója, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (új nevén: Budapesti Metropolitan Egyetem) CSR, üzleti fenntarthatóság szakirány vezetője vagyok, de tartottam szemináriumot fenntarthatóság és márka témában a Singapore Management University-n is.

Konferenciák, vállalati, szervezeti események, kerekasztal beszélgetések moderátoraként és márkainspirációs előadójaként is működöm.

Közben írtam két interjúkönyvet; „EZ A BRANDING – 51 MÁRKÁS BESZÉLGETÉS” és „EZ A CSR – 51 FELELŐS BESZÉLGETÉS” címmel a márkákról és a fenntarthatóságról. Talán lesz harmadik is.

Általában mindenhol, mindenkinél eljön az a pont, amikor elakadnak és szükségük lesz inspirációra, egy márkatanácsadóra, egy márkainspirátorra, hogy létrehozzanak egy erős, fenntartható márkát, vagy akár a meglévő márkájukba életet leheljenek, új pályára állítsák.

Követhető értékeket, vállalható szemléletet, a gyakorlatban is használható módszereket tanultam, hiszen elsőkézből hallottam, hogy a legsikeresebb márkák mit, miért és hogyan csinálnak. A különböző szereplők – ez így van a futballban is – a kíméletlen versenyben időben és gondolatban is beszorulnak a saját szektorukba. Pedig a különbözőség, a saját önazonos karakter a siker egyik legfontosabb tényezője.

Bizalom, nyitottság és együttműködés. Megtalálni egy vállalat, vállalkozás vagy egy személy igazi értékeit és annak a gyakorlati alkalmazására inspirálni őket, ami még eredményt is hoz, valami ilyesmi, amiért ezt csinálom.

PS.: ’66-os vagyok, gyerekeskedtem kisvárosban, töltöttem sok időt kis faluban, nőttem fel nagy városban és láttam egészen nagyokat is. Jártam zeneiskolába, fiatalon élsportoltam. ’88-ban nősültem, van lányom és fiam is, unokám fiú és lány is.

Üzenem a fiataloknak is: „”Maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség, bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében.”

KŐSZEGI ANDRÁS – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Militár Iván rövid bemutatkozóját.

Saját magamról…

Szegedi születésű vagyok, 1992-ben jöttem a világra, egy olyan családba, ahol édesapám szerb felmenőkkel rendelkezik, szerb nemzetiségű valójában, bár magyar állampolgárként, Magyarországon született. Anyukám erdélyi születésű, magyar nemzetiségű, de román állampolgárként élt egészen a ’80-as évek végéig. A diverz háttér már fiatalabb koromtól egy olyan mentalitás felé vitt, ahol mindig ki akartam tűnni, meg akartam felelni. Ez a magyarországi légkörben nem mindig vált előnyömre, viszont azóta áldom az eget, hogy úgy és ott nőttem fel, ahogy és ahol.

Szegeden kezdtem el focizni, 16 éves koromig ott futballoztam, többek között Apró Attila edzősége alatt. A szegedi évek után a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosa lettem, ahol olyan játékostársaim voltak, mint Gyurcsó Ádám, Szolnoki Roland, ifj. Nyilas Elek. Felcsútnak köszönhetek olyan szoros barátságokat, mint a jelenleg Felcsúton scouting vezető, Csordás Szabolcs. A felcsúti évek komoly hatással voltak rám, hiszen egyedül kellett megküzdenem az élet nehézségeivel, kudarccal, sikerrel, elégedetlenséggel. Másfél év után a több játéklehetőség reményében elmentem Kecskemétre, ahol újabb másfél évemet töltöttem el, a magyar futball egy egészen különleges bugyrában. Ott lettem igazán felnőtt, egyedül laktam egy albérletben, a felnőtt futballba is belekóstoltam és a középiskolai tanulmányaimat már magántanulóként, egyedül fejeztem be mindenféle segítség nélkül. Valószínű ez segített a későbbiekben is a „sajátlábaraállásban”, amit hatalmas meglepetésemre az Egyesült Államokban kellett véghez vinnem.

Történt ugyanis, hogy Kecskeméten egy megfigyelő tehetségesnek talált és beajánlott az amerikai egyetemi bajnokság egyik keleti parti egyetemére, a Virginia állambeli Old Dominion University (ODU) csapatához. Full, négyéves ösztöndíjat kaptam, egyedül a kiutazást kellett fizetnem. Ez történt az U19-es évem után, amikor Kecskemétről egy profi szerződés elutasítása után boldogan távoztam. A kecskeméti klub egyébként anyagi okokból fél éven belül megszűnt…

Szóval Amerika felé vettem az irányt, ahol átestem rengeteg mindenen az utóbbi 10 évben. Nem akarok senkit sem untatni, megpróbálom röviden elmondani az itteni életutamat;

–        Öt évet futballoztam az egyetemi bajnokságban, bekerültem az egyetemi csapat történelem könyvébe, a negyedik legtöbb gólpasszt adtam valaha. Csapatkapitányként fejeztem be a pályafutásomat, az előzőleg eltervezett 4 évvel ellentétben az ötödik évem után. Sajnos az utolsó évemre való felkészülés közepén elszakadt a keresztszalagom, ami nagyban befolyásolta a későbbi labdarúgó pályafutásomat.

–        Az amerikai MLS draft előkészítése közben beválasztottak ugyan a top 200 egyetemi játékos közé, a játékos börzén nem választottak ki. Sikerült ugyan meghívást kapnom a Real Salt Lake edzőtáborába, de ott nem kaptam szerződésajánlatot. Ezután próbálkoztam még csapatot találni magamnak, többek között jártam a Békéscsaba NB1-es csapatánál is, de végül a tanulmányaim folytatása mellett döntöttem.

–        Az egyetemi tanulmányaimra lehetek talán a legbüszkébb. Összesen 8 évet töltöttem el az ODU campuszán, ott három diplomát sikerült szereznem. Az alapképzésen Pszichológia és Sport Menedzsment szakon, a mester, illetve doktori szintet ún. Higher Education szakirányban teljesítettem.

–        Az egyetemmel párhuzamosan elkezdtem az edzői pályát, 3 évig dolgoztam szakmai igazgatóként egy háromezer fős utánpótlás klubnál, Virginia Beach városában, egészen 2019 nyaráig.

–        A 2019/2020-as szezont már a nyugati parton kezdtem el, ahol az FC Barcelona egyetlen, La Masián kívüli bentlakásos akadémiáján dolgozom, Arizonában, Phoenix városa mellett, a sivatag közepén. Itt amerikai, mexikói, sőt tajvani és kanadai utánpótlás válogatott játékosokkal dolgozok, az amerikai utánpótlás futball tetején, az egyik legérdekesebb helyen a világon.

–        Két éve házas ember vagyok, amerikai feleségem Wendy pedig a huszadik hét felé közeledik, áprilisra várjuk első gyermekünk születését.

Két éve voltam utoljára otthon, bár akkor két teljes hónapot. A magyarországi dolgokkal ugyanakkor teljesen naprakész vagyok, szinte minden, számomra fontos emberrel szoros kapcsolatban állok, hetente beszélgetünk hosszasan az otthoni dolgokról.

Lassan két hónappal ezelőtt elfogadtam a bunteto.com ajánlatát, és azóta nekik írok elemzéseket, cikkeket a futballal kapcsolatban. További információk szerény személyemmel kapcsolatban könnyedén elérhetőek a YouTube-on, illetve a www.locationfootball.wordpress.com oldalon, ahol ugyancsak szoktam publikálni időközönként.

MILITÁR IVÁN – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Dr Benke Gyula rövid bemutatkozóját.

Édesapám „házi mondását”, miszerint egy szakács cukrásztudás nélkül csak egy félkarú óriás, a saját életembe úgy vettem át, hogy a jogi egyetem után közgazdasági diplomát is szereztem.  Gazdasági, pénzügyi és számviteli ismeretek birtokában nem csak jogi szempontból vizsgálom az ügyfeleim problémáit, hanem amennyire csak lehet törekszem arra, hogy pénzügyileg és adózás szempontjából is az ideális megoldást találjam meg a részükre. 

Több befektetésben, vállalkozásban is részt vettem, illetve részt veszek, így az üzleti világban szerzett saját tapasztalataimat is be tudom építeni a munkámba.

A sportok iránt mindig is rajongtam, de amikor kisebbik fiam „eldöntötte”, hogy profi labdarúgó szeretne lenni, kicsit más szemmel kezdtem figyelni a sportágat és annak szereplőit.

Több előadássorozaton vettem részt, hogy jobban értsem, illetve megértsem a labdarúgást, illetve annak egyes elemeit, és ezáltal nagyobb segítséget tudjak adni a fiamnak és azoknak, akik tőlem kérnek tanácsot. Tudom, hogy nem lettem a labdarúgás szakértője, de remélem, hogy nem vagyok olyan szülő, aki -ahogy azt az egyik előadáson hallottam- a magyar labdarúgás fejlődésének legnagyobb ellenségének tekinthető.

Szerencsémre jó szakemberekkel, jó emberekkel hozott össze a sors és velük együttműködve létrehoztunk egy játékosügynökséget, aminek keretében a saját elveink alapján tudjuk segíteni a játékosokat, akiknek -ahogy én látom- nem csak a karrierépítésben van szükségük támaszra, de abban is, hogy ne használják ki a bizalmukat és jó döntéseket hozzanak a pénz világában, és így a profi karrierjük utáni életüket is stabil alapokra helyezzék.

Dr BENKE GYULA – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Apró Attila rövid bemutatkozóját.

Életem első 20 évét a játék, a másodikat a tanulás és a tapasztalatszerzés töltötte ki leginkább. Szeptember 21-én 40 éves lettem és megkezdődött egy újabb 20 éves etap, melyet az eddigi utamon kibogozott összefüggések széleskörű tanításának szeretnék szentelni.  Neki is lódultam az attilaapro.com virtuális tréning center létrehozásával, most pedig 6 igen értékes ember asztaltársaságában vitatunk meg érdekes és igaz történetekből merített döntéshelyzeteket. Az igazi támogatás szerintem abban ölthet testet, hogy megpróbálunk egy-egy döntéshelyzetet minden lehetséges oldalról megvilágítani, hogy minimalizáljuk a hibás döntés megszületésének lehetőségét. Gyakorlatilag ugyanazt biztosítjuk a játékosnak vagy más pártfogoltunknak a pályán kívül, mint a szkennelés a pályán belül – hiszen azzal, ha a folytatás irányának, módjának, időzítésének eldöntése előtt valóban szétnéz maga körül a játékos, közel 100% információból hozza meg döntését, így kisebb a hibázás lehetősége, de még ha hibázik is, mindig pontosan lehet lokalizálni a hibát, a problémát, vagyis nagy esély van a javításra, fejlesztésre. Ha a pályán belül csak a labdára figyel végig a játékos, akkor a döntéseit kb. 25% információ birtokában hozza meg, hiszen a labda és közvetlen környezete nagyjából ennyit tesz ki a teljes körből. És csak egy adat lesz a hiba, mert addig igazán tanulni, fejlődni nem lehet belőle, ameddig nem egy körbenézéssel előkészített döntést vizsgálunk. Nincs olyan pont, ahol be tudnánk avatkozni. Marad a hiba, amit tudomásul veszünk és rontja a statisztikát, de csak egy negatív adat, amelyhez értelmezést nem tudunk társítani, így nem releváns információ, nem lesz belőle későbbi jó megoldás és szokás soha. Ugyanezt a szerepet próbálom betölteni a pályán kívül is a támogatásomat igénybevevő sportemberek tanácsadójaként, de most nem egyedül, hanem 7 különböző nézőpontból világítunk és határozunk meg egy-egy döntés-szituációt. Előkészítjük a választást, hogy ne a beszűkülés, a leblokkolás uralkodjon a mindent eldöntő pillanatban.

Személyesen én ehhez elsősorban a szakmai szemüvegemen keresztül próbálok majd hozzájárulni, de 7 éves karakterfejlesztői tevékenységem, szülői mivoltom, szerteágazó kutatásaim és tanulmányaim is adhatnak átkeretezési potenciált konkrét esetekben. Az okatófelületem Tréner menüpontjában bővebben is megismerkedhet az életutammal, aki szeretne, de nincs olyan munkakör a futballban, amit ne töltöttem volna be minimum annyi ideig, hogy megismerjem annak sajátos perspektíváját. Minden eddigi aktivitásomat a becsületemre és az aktuális szaktudásomra igyekeztem építeni. Hiszek a természetes szelekcióban, vagyis nem véletlenül ülnek egy mikrofonhoz ebben a Podcast-sorozatban azok, akik.

Kellemes és hasznos időtöltést kívánok!

APRÓ ATTILA – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Cs. Tóth Zoltán rövid bemutatkozóját.

Magamról…

Szegedi születésű vagyok én is (mint Iván brate) csak én 50 évvel ezelőtt 1970-ben, az akkori nagy árvíz idején láttam meg a napvilágot. Akkor még nem tudtam, hogy lesz jelentősége, de három bolygó (Nimród, Nyilas és az Ikrek) egymást támogatva pihentek a Tejút (Csillagösvény) kellős közepén. Erről később….😁 A családomban tetten érhető a XX. század történelme keveredve a sváb, örmény, magyar és cigány gyökerekkel, amik összeálltak a végén egy szerető nagy Szkíta birodalommá, – CSALÁD –  amelynek központja – egy Békés megyei kis falu – Kevermes lett és számomra a NAP a naprendszerben. Itt gyerekeskedtem egészen 14 éves koromig, majd elkerültem sportgimnáziumba Gyulára és fociztam 4 évet az akkor NB III-as Gyulai Húskombinát csapatában.  A közös szerelmünk a futball a mai napig része az életemnek és már nem is akarom, hogy másképp legyen, de mindig más arcát mutatja és más területen talál meg.

Sok minden akartam lenni, aztán nem lettem😉, de minden nem lettem továbbított valahová máshová!

  • Válogatott futballista leszek – ………profi labdarúgó nem voltam, de amatőr szinten 33 éves koromig játszottam és a Veterán bajnokságban😁 a mai napig játszom!
  • Válogatott edző leszek – …………edzősködtem gyerekekkel, felnőttekkel (max NB 2-ig), voltam a Csongrád megyei, majd Régióválogatott edzője, Magyarországra hoztam a DFA képzési modelljét Németországból (www.dfa-web.de, www.ifj96.de), workshopokat, focisulikat tartottam, „A-licenszes” edző lettem,  amatőr csapatoknál is ténykedtem.
  • Válogatott vezető leszek – …..7 évig én voltam az MLSZ Csongrád megyei koordinátora, szervezője, felelőse, de mikor végre rendezték a béreket, már nem az én nevem szerepelt a bérjegyzéken.
  • Válogatott vállalkozó leszek – ……ez még tart! Saját márkánkkal és egy német megbízható sportmárkával ügyeskedünk a piacon (www.sport-saller.de, www.szkita-sport.hu).
  • Válogatott apa leszek – ……ez alapvetően megváltoztatta az életemet, de az irányvonal maradt a futball! Fiam (teljesen véletlenül) focizik és nagy utat tett meg már a Szeged-Budapest-Hengelo vonalon, pedig még csak 17 éves. A futball egy másik aspektusát is megismerhette külhonban. A szakmáról – hála edzőinek, segítőinek – már többet tud, mint én. Futballapuka minősítésem is van!!!

Van pár diplomám, képesítésem, amit sose használtam, de minden jó volt valamire. Értek egy kicsit mindenhez, de igazából semmihez se nagyon. Változó korban és változások alatt vagyok, de a Föld minden lakója, tehát ez nem valami kegy!

Éppen most akarom (ha akarom, ha nem, muszáj vagy az élet kikényszeríti a maga módján) elveszíteni minden korábban felsorolt identitásommal kapcsolatos negatív!!!!, visszahúzó dolgot – mindent, ami voltam és lettem – és amire a következő 50 évben nem lesz szükségem; el kívánom engedni.

Miért?

Azért, hogy ki tudjon teljesedni az az életfeladat, amiért megszülettem valójában.

Én most pontosan itt tartok. Nem tudok mást írni, mondani és mutatni se senkinek, de remélem a közös témák feszegetése közben minden a helyére kerül!!

Szép estét a Körben!

CS. TÓTH ZOLTÁN – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Ferenczi Attila rövid bemutatkozóját.

Ferenczi Attila vagyok, tradíció kutató és játékelmélet fejlesztő.

Elsődlegesen futball szakírónak tartom magam, ahol a magyar nyelv által meghatározott, magyar észjáráson keresztül viszgálom a labdarúgás történéseit.

Nyelvünk képi nyelv és rendszerelvű, így értelmeszerűen labdarúgó nézőpontomat is ez határozza meg munkám során.

Eddig 17 könyvet adtam ki, 15 évig papír alapon szerkesztettem a Futball Tréner újságot, készítettem oktató dvd-t, multimédiás cd-t.

Fejlesztettem futballt oktató társasjátékot, futballszakmai weblapokat is.

Mindezen szellemi termékek azért jöhettek létre, mert sikeresen alkalmaztam, a polgári életben használatos “józan paraszti észt” a labdarúgásra.

Külön kiemelném, hogy elsőként sikerült feltárnom és egységes játékelméletté szerveznem elődeink szellemi örökségét, mely hajdanában sikeresen működtetett egy élő futballkultúrát.

Másik innovációm a rendszerelmélet, a folyamatmodellezés adaptálása a labdarúgásra.

Tevékenységemmel missziót teljesítek, igyekszem az eltévedt magyar focit visszanavigálni arra az útra, amely hajdanában a futballsikerek letéteményese volt.

Szakanyagaimban – amely gyakorlati munkám elméleti leírása – nem arról beszélek, hogy mit csináljunk az edzésen, hanem arról, hogyan gondolkozzunk a futballról!?

FERENCZI ATTILA – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Csóh György rövid bemutatkozóját.

Csóh György vagyok és 46 évesen egy kis IT mérnökműhelyt vezetek Kft. formájában. Megtisztelő, hogy az Átkeretezők csapatának tagja lehetek és együtt elmélkedhetek ilyen fantasztikus koponyákkal. Szeretném, ha a hangosan gondolkodásom nem öncélú lenne, hanem segítene a hallgatóknak abban, hogy egy más nézőpontból is rálátást kaphassanak bizonyos problémákra és ebből tapasztalatokat gyűjthessenek vagy erőt meríthessenek.

Az első és legfontosabb dolog a nézőpontommal kapcsolatosan egy volt főiskolai tanárom szavain alapul. Azt mondta; a munkánk során a mi értékünk a mérnöki gondolkodás lesz, azaz mindig vizsgáljuk meg és elemezzük a folyamatot természetes közegében, ez alapján emeljük ki a fejlesztésre vagy javításra szoruló szegmenseket és dolgozzunk ki megoldásokat, melynek során az ismereteinket is folyamatosan bővítsük. A probléma és hiba szavak pejoratív jelentését felejtsük el. A probléma nem más, mint egy megoldandó feladat, amiben a kihívás szépsége okozhat nekünk örömet. A hiba pedig a tanulási folyamat része, aminek segítségével hasznosan fejlődhetünk tovább. Ezek a gondolatok tükröződnek vissza a munkám és egyéb tevékenységeim során.

A vállalkozásom ápolgatásán túl, sok területen dolgozom és egy közös pont mindig van bennük, a tanácsadás, ami mindig a más nézőpontokból való megközelítésen alapul. Üzleti és sport oldalon több embernek segítek kisebb-nagyobb mértékben.

A labdarúgással kapcsolatosan lelkes szülőnek tartom magam, de mindig igyekeztem bővíteni a tudásomat ezen a területen – (csak hobbi szinten, a fiam miatt) -, így keveredtem a TF sportmenedzseri tanfolyamára, ismerkedtem meg Ferenczi Attila fantasztikus munkásságával és végezetül így találtam rá Apró Attila csodálatos világára. A focival kiegészítő sportként, hobbi szinten mindig is foglalkoztam, de fő szerelmem 6 éves koromtól az ökölvívás, melynek köszönhetően megismerhettem Papp Laci bácsit, akitől a munkám első elismerését kaptam gyermekként, egy dedikált könyv formájában és ennek kapcsán találkozhattam Baróti Lajos bácsival is. Az ő általa elmesélt pár történet felébresztette bennem a labdarúgás iránti mélyebb szeretetet.

Hiszek az egész életen át tartó tanulásban és a megismerés örömében, ezért a munkámhoz és hobbijaimhoz kapcsolódóan sok területen folyamatosan képzem magam. Fontosnak tartom, hogy az ember egyes gyenge pontjait felismerve, tanulással és gyakorlással fejlesztheti ezeket a területeket. Autodidakta módon, pár szakember útmutatásai alapján sokat foglalkoztam a pszichológiával, pedagógiával és az emberi test biológiájával. Ezeknek rendkívül sok hasznát veszem az élet minden területén. Sok mindent hasznosítok ebből a kedvenc hobbimban, a futásban. A fő irányom az ultrafutás, aszfalton és terepen egyaránt, de a szívem azért a hegyi kalandozásokhoz húz jobban. Ezen a területen kizárólag hobbi szinten mozgok és meg sem közelítem a sportág nagy magyar versenyzőit. Ezért a nagyok iránti tiszteletből mindig is óvakodom attól, hogy ultrafutónak tituláljam maga. Csak egy hobbi ultrás vagyok a magam örömére. 😉 Ennek a sportnak nagyon sok mindent köszönhetek, elsősorban mentálisan és másodsorban fizikálisan is. Továbbá, fontos tapasztalatokat szereztem abból is, hogy miként lehet a család, munka, tanulás és sport négyszögében megfelelő egyensúlyt találni.

Véleményem szerint a tervezés és az ezen alapuló folyamatos, fegyelmezett munka, a megfelelő visszacsatolások beépítésével nélkülözhetetlen a siker eléréséhez az élet bármely területén. Nekem ez hozott eredményeket a munkában és a sporttevékenységeimben is, ezért mélyen hiszek benne és ezt a nézetet képviselem a „mentoráltjaim” felé is.

Amiket nagyon nem szeretek, az a hazugság, pontatlanság, felelősség elhárítása, a döntésképtelenség, a halogatás, az elzárkózás.

Szemüvegem: elemző, megoldáskereső a munkahelyi, sportolói és szülői tapasztaltok alapján.

Köszönöm szépen, ha elolvastátok!

Szép napot kívánok,

CSÓH GYÖRGY – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod az Átkeretezők Podcast főcímét.

Létezik egy igeidő, amelyben egyidejűleg a múltunkat és a jövőnket is írjuk. Mégpedig a jelen. És a jelenünkben a döntéseinkhez mindig valamilyen értelmezési keretet használunk, melybe sokszor beleragadunk és lefagyunk. Ekkor van szükségünk friss nézőpontokra, mások tapasztalataira.

Nincs ez másképp a futball világában sem, bárki könnyedén elakadhat egy ponton.

7 hónap, 7 Podcast-epizód, 7 tanulságos történet, 7 döntéshelyzet, 7 nézőpont, 7 olyan ember, akik képesek és készek megvilágítani egy-egy döntéshelyzetet minden oldalról; értelmeznek, súlyoznak, eljutnak az igazán lényegi kérdésekig és a lehetséges válaszokig. Ők az Átkeretezők.

A képre kattintva meghallgathatod Csóh György rövid bemutatkozóját.

Csóh György vagyok és 46 évesen egy kis IT mérnökműhelyt vezetek Kft. formájában. Megtisztelő, hogy az Átkeretezők csapatának tagja lehetek és együtt elmélkedhetek ilyen fantasztikus koponyákkal. Szeretném, ha a hangosan gondolkodásom nem öncélú lenne, hanem segítene a hallgatóknak abban, hogy egy más nézőpontból is rálátást kaphassanak bizonyos problémákra és ebből tapasztalatokat gyűjthessenek vagy erőt meríthessenek.

Az első és legfontosabb dolog a nézőpontommal kapcsolatosan egy volt főiskolai tanárom szavain alapul. Azt mondta; a munkánk során a mi értékünk a mérnöki gondolkodás lesz, azaz mindig vizsgáljuk meg és elemezzük a folyamatot természetes közegében, ez alapján emeljük ki a fejlesztésre vagy javításra szoruló szegmenseket és dolgozzunk ki megoldásokat, melynek során az ismereteinket is folyamatosan bővítsük. A probléma és hiba szavak pejoratív jelentését felejtsük el. A probléma nem más, mint egy megoldandó feladat, amiben a kihívás szépsége okozhat nekünk örömet. A hiba pedig a tanulási folyamat része, aminek segítségével hasznosan fejlődhetünk tovább. Ezek a gondolatok tükröződnek vissza a munkám és egyéb tevékenységeim során.

A vállalkozásom ápolgatásán túl, sok területen dolgozom és egy közös pont mindig van bennük, a tanácsadás, ami mindig a más nézőpontokból való megközelítésen alapul. Üzleti és sport oldalon több embernek segítek kisebb-nagyobb mértékben.

A labdarúgással kapcsolatosan lelkes szülőnek tartom magam, de mindig igyekeztem bővíteni a tudásomat ezen a területen – (csak hobbi szinten, a fiam miatt) -, így keveredtem a TF sportmenedzseri tanfolyamára, ismerkedtem meg Ferenczi Attila fantasztikus munkásságával és végezetül így találtam rá Apró Attila csodálatos világára. A focival kiegészítő sportként, hobbi szinten mindig is foglalkoztam, de fő szerelmem 6 éves koromtól az ökölvívás, melynek köszönhetően megismerhettem Papp Laci bácsit, akitől a munkám első elismerését kaptam gyermekként, egy dedikált könyv formájában és ennek kapcsán találkozhattam Baróti Lajos bácsival is. Az ő általa elmesélt pár történet felébresztette bennem a labdarúgás iránti mélyebb szeretetet.

Hiszek az egész életen át tartó tanulásban és a megismerés örömében, ezért a munkámhoz és hobbijaimhoz kapcsolódóan sok területen folyamatosan képzem magam. Fontosnak tartom, hogy az ember egyes gyenge pontjait felismerve, tanulással és gyakorlással fejlesztheti ezeket a területeket. Autodidakta módon, pár szakember útmutatásai alapján sokat foglalkoztam a pszichológiával, pedagógiával és az emberi test biológiájával. Ezeknek rendkívül sok hasznát veszem az élet minden területén. Sok mindent hasznosítok ebből a kedvenc hobbimban, a futásban. A fő irányom az ultrafutás, aszfalton és terepen egyaránt, de a szívem azért a hegyi kalandozásokhoz húz jobban. Ezen a területen kizárólag hobbi szinten mozgok és meg sem közelítem a sportág nagy magyar versenyzőit. Ezért a nagyok iránti tiszteletből mindig is óvakodom attól, hogy ultrafutónak tituláljam maga. Csak egy hobbi ultrás vagyok a magam örömére. 😉 Ennek a sportnak nagyon sok mindent köszönhetek, elsősorban mentálisan és másodsorban fizikálisan is. Továbbá, fontos tapasztalatokat szereztem abból is, hogy miként lehet a család, munka, tanulás és sport négyszögében megfelelő egyensúlyt találni.

Véleményem szerint a tervezés és az ezen alapuló folyamatos, fegyelmezett munka, a megfelelő visszacsatolások beépítésével nélkülözhetetlen a siker eléréséhez az élet bármely területén. Nekem ez hozott eredményeket a munkában és a sporttevékenységeimben is, ezért mélyen hiszek benne és ezt a nézetet képviselem a „mentoráltjaim” felé is.

Amiket nagyon nem szeretek, az a hazugság, pontatlanság, felelősség elhárítása, a döntésképtelenség, a halogatás, az elzárkózás.

Szemüvegem: elemző, megoldáskereső a munkahelyi, sportolói és szülői tapasztaltok alapján.

Köszönöm szépen, ha elolvastátok!

Szép napot kívánok,

CSÓH GYÖRGY – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Ferenczi Attila rövid bemutatkozóját.

Ferenczi Attila vagyok, tradíció kutató és játékelmélet fejlesztő.

Elsődlegesen futball szakírónak tartom magam, ahol a magyar nyelv által meghatározott, magyar észjáráson keresztül viszgálom a labdarúgás történéseit.

Nyelvünk képi nyelv és rendszerelvű, így értelmeszerűen labdarúgó nézőpontomat is ez határozza meg munkám során.

Eddig 17 könyvet adtam ki, 15 évig papír alapon szerkesztettem a Futball Tréner újságot, készítettem oktató dvd-t, multimédiás cd-t.

Fejlesztettem futballt oktató társasjátékot, futballszakmai weblapokat is.

Mindezen szellemi termékek azért jöhettek létre, mert sikeresen alkalmaztam, a polgári életben használatos “józan paraszti észt” a labdarúgásra.

Külön kiemelném, hogy elsőként sikerült feltárnom és egységes játékelméletté szerveznem elődeink szellemi örökségét, mely hajdanában sikeresen működtetett egy élő futballkultúrát.

Másik innovációm a rendszerelmélet, a folyamatmodellezés adaptálása a labdarúgásra.

Tevékenységemmel missziót teljesítek, igyekszem az eltévedt magyar focit visszanavigálni arra az útra, amely hajdanában a futballsikerek letéteményese volt.

Szakanyagaimban – amely gyakorlati munkám elméleti leírása – nem arról beszélek, hogy mit csináljunk az edzésen, hanem arról, hogyan gondolkozzunk a futballról!?

FERENCZI ATTILA – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Cs. Tóth Zoltán rövid bemutatkozóját.

Magamról…

Szegedi születésű vagyok én is (mint Iván brate) csak én 50 évvel ezelőtt 1970-ben, az akkori nagy árvíz idején láttam meg a napvilágot. Akkor még nem tudtam, hogy lesz jelentősége, de három bolygó (Nimród, Nyilas és az Ikrek) egymást támogatva pihentek a Tejút (Csillagösvény) kellős közepén. Erről később….😁 A családomban tetten érhető a XX. század történelme keveredve a sváb, örmény, magyar és cigány gyökerekkel, amik összeálltak a végén egy szerető nagy Szkíta birodalommá, – CSALÁD –  amelynek központja – egy Békés megyei kis falu – Kevermes lett és számomra a NAP a naprendszerben. Itt gyerekeskedtem egészen 14 éves koromig, majd elkerültem sportgimnáziumba Gyulára és fociztam 4 évet az akkor NB III-as Gyulai Húskombinát csapatában.  A közös szerelmünk a futball a mai napig része az életemnek és már nem is akarom, hogy másképp legyen, de mindig más arcát mutatja és más területen talál meg.

Sok minden akartam lenni, aztán nem lettem😉, de minden nem lettem továbbított valahová máshová!

  • Válogatott futballista leszek – ………profi labdarúgó nem voltam, de amatőr szinten 33 éves koromig játszottam és a Veterán bajnokságban😁 a mai napig játszom!
  • Válogatott edző leszek – …………edzősködtem gyerekekkel, felnőttekkel (max NB 2-ig), voltam a Csongrád megyei, majd Régióválogatott edzője, Magyarországra hoztam a DFA képzési modelljét Németországból (www.dfa-web.de, www.ifj96.de), workshopokat, focisulikat tartottam, „A-licenszes” edző lettem,  amatőr csapatoknál is ténykedtem.
  • Válogatott vezető leszek – …..7 évig én voltam az MLSZ Csongrád megyei koordinátora, szervezője, felelőse, de mikor végre rendezték a béreket, már nem az én nevem szerepelt a bérjegyzéken.
  • Válogatott vállalkozó leszek – ……ez még tart! Saját márkánkkal és egy német megbízható sportmárkával ügyeskedünk a piacon (www.sport-saller.de, www.szkita-sport.hu).
  • Válogatott apa leszek – ……ez alapvetően megváltoztatta az életemet, de az irányvonal maradt a futball! Fiam (teljesen véletlenül) focizik és nagy utat tett meg már a Szeged-Budapest-Hengelo vonalon, pedig még csak 17 éves. A futball egy másik aspektusát is megismerhette külhonban. A szakmáról – hála edzőinek, segítőinek – már többet tud, mint én. Futballapuka minősítésem is van!!!

Van pár diplomám, képesítésem, amit sose használtam, de minden jó volt valamire. Értek egy kicsit mindenhez, de igazából semmihez se nagyon. Változó korban és változások alatt vagyok, de a Föld minden lakója, tehát ez nem valami kegy!

Éppen most akarom (ha akarom, ha nem, muszáj vagy az élet kikényszeríti a maga módján) elveszíteni minden korábban felsorolt identitásommal kapcsolatos negatív!!!!, visszahúzó dolgot – mindent, ami voltam és lettem – és amire a következő 50 évben nem lesz szükségem; el kívánom engedni.

Miért?

Azért, hogy ki tudjon teljesedni az az életfeladat, amiért megszülettem valójában.

Én most pontosan itt tartok. Nem tudok mást írni, mondani és mutatni se senkinek, de remélem a közös témák feszegetése közben minden a helyére kerül!!

Szép estét a Körben!

CS. TÓTH ZOLTÁN – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Kőszegi András rövid bemutatkozóját.

Márkatanácsadóként dolgozom személyeknek, kisebb és nagyobb cégeknek, vállalkozásoknak, vállalatoknak és támogatom az onbrands.hu márka hírportál sikerét.

Szakmai és közéleti ismerkedésemet első munkahelyemen a Magyar Rádióban kezdtem 1985-ben. A legfontosabb tanulási folyamatnak a hosszú évek óta készített rádiós, televíziós, online – közéleti és szakmai – beszélgetéseimet tekintem, hiszen itt folyamatosan és intenzíven a legjobbaktól, négyszemközt tanulhatok. A Petőfi Délelőtt szerkesztő-riporteri tapasztalatai után vezettem televíziós műsort (Satelit, ATV), rádióztam (Fehérvár Rádió, Infórum Rádió, Budapest Rádió, Gazdasági Rádió). A Gazdasági Rádió elindításában kommunikációs igazgatóként és szerkesztő-műsorvezetőként vettem részt.

Felsőoktatási intézmények – BGF (BGE), Pázmány, Mathias Corvinus Collegium, Budapesti Corvinus Egyetem – meghívott előadója, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (új nevén: Budapesti Metropolitan Egyetem) CSR, üzleti fenntarthatóság szakirány vezetője vagyok, de tartottam szemináriumot fenntarthatóság és márka témában a Singapore Management University-n is.

Konferenciák, vállalati, szervezeti események, kerekasztal beszélgetések moderátoraként és márkainspirációs előadójaként is működöm.

Közben írtam két interjúkönyvet; „EZ A BRANDING – 51 MÁRKÁS BESZÉLGETÉS” és „EZ A CSR – 51 FELELŐS BESZÉLGETÉS” címmel a márkákról és a fenntarthatóságról. Talán lesz harmadik is.

Általában mindenhol, mindenkinél eljön az a pont, amikor elakadnak és szükségük lesz inspirációra, egy márkatanácsadóra, egy márkainspirátorra, hogy létrehozzanak egy erős, fenntartható márkát, vagy akár a meglévő márkájukba életet leheljenek, új pályára állítsák.

Követhető értékeket, vállalható szemléletet, a gyakorlatban is használható módszereket tanultam, hiszen elsőkézből hallottam, hogy a legsikeresebb márkák mit, miért és hogyan csinálnak. A különböző szereplők – ez így van a futballban is – a kíméletlen versenyben időben és gondolatban is beszorulnak a saját szektorukba. Pedig a különbözőség, a saját önazonos karakter a siker egyik legfontosabb tényezője.

Bizalom, nyitottság és együttműködés. Megtalálni egy vállalat, vállalkozás vagy egy személy igazi értékeit és annak a gyakorlati alkalmazására inspirálni őket, ami még eredményt is hoz, valami ilyesmi, amiért ezt csinálom.

PS.: ’66-os vagyok, gyerekeskedtem kisvárosban, töltöttem sok időt kis faluban, nőttem fel nagy városban és láttam egészen nagyokat is. Jártam zeneiskolába, fiatalon élsportoltam. ’88-ban nősültem, van lányom és fiam is, unokám fiú és lány is.

Üzenem a fiataloknak is: „”Maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség, bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében.”

KŐSZEGI ANDRÁS – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Militár Iván rövid bemutatkozóját.

Saját magamról…

Szegedi születésű vagyok, 1992-ben jöttem a világra, egy olyan családba, ahol édesapám szerb felmenőkkel rendelkezik, szerb nemzetiségű valójában, bár magyar állampolgárként, Magyarországon született. Anyukám erdélyi születésű, magyar nemzetiségű, de román állampolgárként élt egészen a ’80-as évek végéig. A diverz háttér már fiatalabb koromtól egy olyan mentalitás felé vitt, ahol mindig ki akartam tűnni, meg akartam felelni. Ez a magyarországi légkörben nem mindig vált előnyömre, viszont azóta áldom az eget, hogy úgy és ott nőttem fel, ahogy és ahol.

Szegeden kezdtem el focizni, 16 éves koromig ott futballoztam, többek között Apró Attila edzősége alatt. A szegedi évek után a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosa lettem, ahol olyan játékostársaim voltak, mint Gyurcsó Ádám, Szolnoki Roland, ifj. Nyilas Elek. Felcsútnak köszönhetek olyan szoros barátságokat, mint a jelenleg Felcsúton scouting vezető, Csordás Szabolcs. A felcsúti évek komoly hatással voltak rám, hiszen egyedül kellett megküzdenem az élet nehézségeivel, kudarccal, sikerrel, elégedetlenséggel. Másfél év után a több játéklehetőség reményében elmentem Kecskemétre, ahol újabb másfél évemet töltöttem el, a magyar futball egy egészen különleges bugyrában. Ott lettem igazán felnőtt, egyedül laktam egy albérletben, a felnőtt futballba is belekóstoltam és a középiskolai tanulmányaimat már magántanulóként, egyedül fejeztem be mindenféle segítség nélkül. Valószínű ez segített a későbbiekben is a „sajátlábaraállásban”, amit hatalmas meglepetésemre az Egyesült Államokban kellett véghez vinnem.

Történt ugyanis, hogy Kecskeméten egy megfigyelő tehetségesnek talált és beajánlott az amerikai egyetemi bajnokság egyik keleti parti egyetemére, a Virginia állambeli Old Dominion University (ODU) csapatához. Full, négyéves ösztöndíjat kaptam, egyedül a kiutazást kellett fizetnem. Ez történt az U19-es évem után, amikor Kecskemétről egy profi szerződés elutasítása után boldogan távoztam. A kecskeméti klub egyébként anyagi okokból fél éven belül megszűnt…

Szóval Amerika felé vettem az irányt, ahol átestem rengeteg mindenen az utóbbi 10 évben. Nem akarok senkit sem untatni, megpróbálom röviden elmondani az itteni életutamat;

–        Öt évet futballoztam az egyetemi bajnokságban, bekerültem az egyetemi csapat történelem könyvébe, a negyedik legtöbb gólpasszt adtam valaha. Csapatkapitányként fejeztem be a pályafutásomat, az előzőleg eltervezett 4 évvel ellentétben az ötödik évem után. Sajnos az utolsó évemre való felkészülés közepén elszakadt a keresztszalagom, ami nagyban befolyásolta a későbbi labdarúgó pályafutásomat.

–        Az amerikai MLS draft előkészítése közben beválasztottak ugyan a top 200 egyetemi játékos közé, a játékos börzén nem választottak ki. Sikerült ugyan meghívást kapnom a Real Salt Lake edzőtáborába, de ott nem kaptam szerződésajánlatot. Ezután próbálkoztam még csapatot találni magamnak, többek között jártam a Békéscsaba NB1-es csapatánál is, de végül a tanulmányaim folytatása mellett döntöttem.

–        Az egyetemi tanulmányaimra lehetek talán a legbüszkébb. Összesen 8 évet töltöttem el az ODU campuszán, ott három diplomát sikerült szereznem. Az alapképzésen Pszichológia és Sport Menedzsment szakon, a mester, illetve doktori szintet ún. Higher Education szakirányban teljesítettem.

–        Az egyetemmel párhuzamosan elkezdtem az edzői pályát, 3 évig dolgoztam szakmai igazgatóként egy háromezer fős utánpótlás klubnál, Virginia Beach városában, egészen 2019 nyaráig.

–        A 2019/2020-as szezont már a nyugati parton kezdtem el, ahol az FC Barcelona egyetlen, La Masián kívüli bentlakásos akadémiáján dolgozom, Arizonában, Phoenix városa mellett, a sivatag közepén. Itt amerikai, mexikói, sőt tajvani és kanadai utánpótlás válogatott játékosokkal dolgozok, az amerikai utánpótlás futball tetején, az egyik legérdekesebb helyen a világon.

–        Két éve házas ember vagyok, amerikai feleségem Wendy pedig a huszadik hét felé közeledik, áprilisra várjuk első gyermekünk születését.

Két éve voltam utoljára otthon, bár akkor két teljes hónapot. A magyarországi dolgokkal ugyanakkor teljesen naprakész vagyok, szinte minden, számomra fontos emberrel szoros kapcsolatban állok, hetente beszélgetünk hosszasan az otthoni dolgokról.

Lassan két hónappal ezelőtt elfogadtam a bunteto.com ajánlatát, és azóta nekik írok elemzéseket, cikkeket a futballal kapcsolatban. További információk szerény személyemmel kapcsolatban könnyedén elérhetőek a YouTube-on, illetve a www.locationfootball.wordpress.com oldalon, ahol ugyancsak szoktam publikálni időközönként.

MILITÁR IVÁN – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Dr Benke Gyula rövid bemutatkozóját.

Édesapám „házi mondását”, miszerint egy szakács cukrásztudás nélkül csak egy félkarú óriás, a saját életembe úgy vettem át, hogy a jogi egyetem után közgazdasági diplomát is szereztem.  Gazdasági, pénzügyi és számviteli ismeretek birtokában nem csak jogi szempontból vizsgálom az ügyfeleim problémáit, hanem amennyire csak lehet törekszem arra, hogy pénzügyileg és adózás szempontjából is az ideális megoldást találjam meg a részükre. 

Több befektetésben, vállalkozásban is részt vettem, illetve részt veszek, így az üzleti világban szerzett saját tapasztalataimat is be tudom építeni a munkámba.

A sportok iránt mindig is rajongtam, de amikor kisebbik fiam „eldöntötte”, hogy profi labdarúgó szeretne lenni, kicsit más szemmel kezdtem figyelni a sportágat és annak szereplőit.

Több előadássorozaton vettem részt, hogy jobban értsem, illetve megértsem a labdarúgást, illetve annak egyes elemeit, és ezáltal nagyobb segítséget tudjak adni a fiamnak és azoknak, akik tőlem kérnek tanácsot. Tudom, hogy nem lettem a labdarúgás szakértője, de remélem, hogy nem vagyok olyan szülő, aki -ahogy azt az egyik előadáson hallottam- a magyar labdarúgás fejlődésének legnagyobb ellenségének tekinthető.

Szerencsémre jó szakemberekkel, jó emberekkel hozott össze a sors és velük együttműködve létrehoztunk egy játékosügynökséget, aminek keretében a saját elveink alapján tudjuk segíteni a játékosokat, akiknek -ahogy én látom- nem csak a karrierépítésben van szükségük támaszra, de abban is, hogy ne használják ki a bizalmukat és jó döntéseket hozzanak a pénz világában, és így a profi karrierjük utáni életüket is stabil alapokra helyezzék.

Dr BENKE GYULA – Átkeretező

A képre kattintva meghallgathatod Apró Attila rövid bemutatkozóját.

Életem első 20 évét a játék, a másodikat a tanulás és a tapasztalatszerzés töltötte ki leginkább. Szeptember 21-én 40 éves lettem és megkezdődött egy újabb 20 éves etap, melyet az eddigi utamon kibogozott összefüggések széleskörű tanításának szeretnék szentelni.  Neki is lódultam az attilaapro.com virtuális tréning center létrehozásával, most pedig 6 igen értékes ember asztaltársaságában vitatunk meg érdekes és igaz történetekből merített döntéshelyzeteket. Az igazi támogatás szerintem abban ölthet testet, hogy megpróbálunk egy-egy döntéshelyzetet minden lehetséges oldalról megvilágítani, hogy minimalizáljuk a hibás döntés megszületésének lehetőségét. Gyakorlatilag ugyanazt biztosítjuk a játékosnak vagy más pártfogoltunknak a pályán kívül, mint a szkennelés a pályán belül – hiszen azzal, ha a folytatás irányának, módjának, időzítésének eldöntése előtt valóban szétnéz maga körül a játékos, közel 100% információból hozza meg döntését, így kisebb a hibázás lehetősége, de még ha hibázik is, mindig pontosan lehet lokalizálni a hibát, a problémát, vagyis nagy esély van a javításra, fejlesztésre. Ha a pályán belül csak a labdára figyel végig a játékos, akkor a döntéseit kb. 25% információ birtokában hozza meg, hiszen a labda és közvetlen környezete nagyjából ennyit tesz ki a teljes körből. És csak egy adat lesz a hiba, mert addig igazán tanulni, fejlődni nem lehet belőle, ameddig nem egy körbenézéssel előkészített döntést vizsgálunk. Nincs olyan pont, ahol be tudnánk avatkozni. Marad a hiba, amit tudomásul veszünk és rontja a statisztikát, de csak egy negatív adat, amelyhez értelmezést nem tudunk társítani, így nem releváns információ, nem lesz belőle későbbi jó megoldás és szokás soha. Ugyanezt a szerepet próbálom betölteni a pályán kívül is a támogatásomat igénybevevő sportemberek tanácsadójaként, de most nem egyedül, hanem 7 különböző nézőpontból világítunk és határozunk meg egy-egy döntés-szituációt. Előkészítjük a választást, hogy ne a beszűkülés, a leblokkolás uralkodjon a mindent eldöntő pillanatban.

Személyesen én ehhez elsősorban a szakmai szemüvegemen keresztül próbálok majd hozzájárulni, de 7 éves karakterfejlesztői tevékenységem, szülői mivoltom, szerteágazó kutatásaim és tanulmányaim is adhatnak átkeretezési potenciált konkrét esetekben. Az okatófelületem Tréner menüpontjában bővebben is megismerkedhet az életutammal, aki szeretne, de nincs olyan munkakör a futballban, amit ne töltöttem volna be minimum annyi ideig, hogy megismerjem annak sajátos perspektíváját. Minden eddigi aktivitásomat a becsületemre és az aktuális szaktudásomra igyekeztem építeni. Hiszek a természetes szelekcióban, vagyis nem véletlenül ülnek egy mikrofonhoz ebben a Podcast-sorozatban azok, akik.

Kellemes és hasznos időtöltést kívánok!

APRÓ ATTILA – Átkeretező

EXTRA EPIZÓD – Hírvivőként hozzáSZÓLNI

Az évadzáró utolsó epizód felvételére meglepődve tapasztaltuk, hogy nem érkezett meg a mi hírvivőnk. Mint utólag kiderült, felesége bevitte az erdőbe és eltévedtek. Semmi gond, szerencsére előkerült, most itt van Cs. Tóth Zoltán, nem menekült. A kérdés még mindig;
Szólni vagy hallgatni?

7. történet

Dr Benke Gyulától;

Egy 15 éves játékos új klubhoz igazol. Az átigazolását a sportigazgató támogatta. A korosztályos edzővel senki nem egyeztetett és ő nem is igazán örül az új játékosnak, amit edzésről edzésre ki is mutat felé. Folyamatosan piszkálja, a tényleges teljesítménytől függetlenül csak és kizárólag negatív kritikát kap, míg a csapattársai gyengébb teljesítménnyel is elismerésben részesülnek.

A srác egy ideig jól bírja a „kiképzést”, de amikor már nem csak edzéseken, hanem mérkőzéseken is – mindenki szeme láttára és füle hallatára – megalázzák, akkor „belül” megtörik. Mivel erősnek és felnőttnek akar látszani, nem mutatja ki, hogy mennyire szenved. A szülei sem veszik észre, hogy bármi baj lenne. Nem tudják, hogy már elvesztette a csapattársak előtt is a tekintélyét és az öltözőben már a csapattársai is belekötöttek a fiukba, nem csak szóban, de fizikailag is megfenyítették.

Amikor az edző ezt megtudja, jót mosolyog a történteken és még gúnyos megjegyzéseket is tesz.

Több hónap után a srác egyik napról a másikra összeomlik, abba akarja hagyni a labdarúgást, de mielőtt ezt otthon bejelenthetné, megsérül.

A szülők nem, illetve csak részben értik a történteket, de amikor mindenre fény derül, kiborulnak és felelősöket keresnek.

Ki a felelős? Az edző? Az autokrata viselkedése miatt?

A csapattársak, akik nem álltak ki mellette, sőt elhallgatták az öltözői eseményeket?

Hol húzódik meg a határ, hogy minek kell az öltözőben maradnia és minek nem?

A szülő, aki nem vette észre, hogy mi történik? Mikor kellett volna közbelépnie és hogyan?

A gyerek, aki nem szólt?  Vagy esetleg mentálisan nem elég erős a profi sporthoz?

A klubvezetés, aki elnézte az edző magatartását?

A múltra vagy a jövőre kell fókuszálni és esetleg sportpszichológus segítségét kell kérni?

Mikortól érdemes külső segítségre támaszkodni, ha valaki profi sportolói karriert akar felépíteni?

Több ponton is felmerül a sztoriban a kérdés;

Szólni vagy hallgatni?

6. történet

Cs. Tóth Zoltántól:
A történetemet egészen a tehetség definiálásától indítanám, amely egy olyan különös adomány, amin az ember évszázadok óta nem győz álmélkodni és mivel egyéb magyarázat nincs rá, hajlamos isteni eredetűnek tulajdonítani. A különleges képességgel született emberekre azt mondjuk: „istenáldotta tehetségek”. Persze akadnak olyan tehetségek, akiknek az „eredőjét” megtalálhatjuk a családi háttérben, mint például Liszt Ferencnél, Puskás Öcsinél vagy épp Hosszú Katinkánál, hogy csak néhány nevet említsek azok közül, akiknek már valamelyik felmenője is azzal foglalkozott (jóval alacsonyabb színvonalon), mint amiben a gyereke kiteljesedett. De nem egy olyan tehetség is születik, aki a „semmiből jön”, akinek az ősei között hiába kutatnánk a tehetség gyökerét.
Nincs még egy ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.”
Gróf Klebelsberg Kunó szavai ezek, 1928-ból. Változott azóta valami? Erről – főként a beváláshoz szükséges környezeti hatásokról – már korábban sokat beszéltünk, de akkor most mindannyian definiáljuk konkrétan a futballtehetséget, hogy rátérhessünk a második körre, amelyet egy történettel vezetnék fel;
Egy ember meghalt. Tisztességes ember lévén a mennyországba került. A mennyország gyöngyházfényű kapuja előtt már várta egy angyal és azonnal meg is szólította az új jövevényt.
– Boldog voltál a földi léted alatt választott hivatásodban?
– Bárcsak azt mondhatnám, hogy az voltam – kezdte szomorúan az ember. – Az volt az álmom, hogy festőművész leszek. De abból nem tudtam volna megélni. Kénytelen voltam éjt nappallá téve egy gyárban dolgozni, hogy el tudjam tartani a családomat. E mellett már semmire sem maradt időm. Ráadásul a családom nem támogatta, hogy képzőművészeti iskolába menjek. Szerintük az pénzkidobás lett volna. Sőt, még a feleségem is azt mondta, hogy reálisan kell szemlélnem a dolgokat és jobban teszem, ha elfelejtem ezt a gyerekes álmomat, hiszen már egy egész családot etetnem kell. Gyári munkásként kezdtem, de lassacskán sikerült felfelé haladnom a ranglétrán, majd végül vezetői beosztásba kerültem. Onnan pedig már nem volt visszaút. A feladatom nagyon felelősségteljes volt, számos ember megélhetése függött az én munkámtól. Aztán egy napon tudtam, hogy ez a hajó már elúszott. Ilyen idős korban már biztosan nem leszek festőművész.
Az angyal elszántan, türelmesen és szelíd tekintettel hallgatta a jövevény nehéz sorsáról szóló elbeszélést.
– Ha már itt tartunk, – folytatta izgatottan az ember – meg tudnád nekem mondani, hogy ki minden idők legnagyobb festőművésze?
– Oh, ez könnyű, – válaszolta azonnal az angyal – hiszen itt áll előttem.
– Ezt nem értem, – szólt zavarodottan az ember – hiszen mondtam, hogy nem tudtam időt szánni a festésre.
– Hát igen, bizony nagy kár, hogy nem tetted…
Hány és hány ilyen sztorit tudunk felvonultatni hasonló végkimenetellel az élet különböző területeiről… Felmerül a kérdés, meddig szabad magunkat álmainkban benne tartani? Mint szülő, meddig egyengessük gyermekünk rögös, kihívásokkal teli útját? Szabad-e bármit elvárnunk a befektetett időt, energiát és pénzt figyelembe véve?
Szóval, miután meghatároztuk a tehetség definícióját a futballban, van mihez mérni az álmaink realitását, de még ezután is ott a nagy kérdés, hogy a tehetség csak egy örök ígéret marad vagy elkallódik vagy elfordul vagy tényleg beválik?
Ezzel kapcsolatban álljon itt egy igaz történet, természetesen név nélkül.
Árpi jómódú vállalkozók gyermeke volt, aki imádta a focit. Semmiben nem szenvedett hiányt. A legújabb focicipő és multivitamin volt a szokásos karácsonyi ajándék. Minden a fociról szólt és minden Árpi karrierjének volt alárendelve. Testvére is sportolt. Ők voltak a mintacsalád; mosolygósak, gazdagok, sikeresek. Árpi minden létező különedzésre elment és nagyon jól teljesített, nyílegyenesen közelített céljai felé. Korosztályos csapatának egyik legjobbja volt és mindent el is követett, hogy még jobb legyen.
Norbi szegény családba nőtt fel 3 testvér mellett. Apját sokat kellett nélkülöznie, aki 3 ember helyett dolgozott. Szürke volt az életük. Norbi nem volt jó tanuló, de szorgalmas volt; igaz, csak edzéseken. Korábban egy kisebb csapatnál tűnt fel, de többet érzett magában, így engedett a csábításnak. Ezzel lett Árpi csapattársa. Nem róla szólt a csapat, de annyira jó volt, hogy nélküle ne legyen kezdőcsapat.
A 2 gyerek ellentéte volt egymásnak, mégis jóbarátok lettek, együtt jártak edzésre, meccsekre.
14 éves korukra eljött a váltás ideje. Árpit csalogatta egy budapesti elit akadémia. A szülei el is engedték volna, de nem egyedül, így Árpi apja minden követ megmozgatott, hogy Norbival együtt vegyék fel a fiát. A motiváció kettős volt; Árpi nem lenne egyedül, meg talán segíteni akart ilyenformán Norbinak, aki apja halálakor teljesen fel is hagyott kis időre a futballal. Budapestre került a 2 srác. Az akadémia kezdeti tiltakozása ellenére belementek, hogy kötésben menjen a 2 srác, de  többször hangsúlyozták, hogy nekik csak Árpi kell!
  • Árpi végigment a korosztályos csapatakon egészen U 19-ig, utánpótlás válogatott is volt. Legmagasabb osztályba NBIII-ig jutott, ma megye I-ben futballozik.
  • Norbit, ahogy tehették, kirúgták az akadémiáról. Próbálkozott több budapesti csapatnál is, de vidékre visszakerülve nőtte ki magát. Eddig U21-es válogatottságig vitte és stabil profi labdarúgó, aki ebből él.
A történet sokféle tanulsággal szolgál, én mégis most csak egy kérdésre keresem a választ;
Akkor járunk jól, ha a tehetségünkben bízva – vagy éppen gyermekünk tehetségében bízva, ha szülőként vizsgáljuk a témát – csak az álmainkat hajszoljuk vagy inkább maradjunk a realitások talaján, hozzunk racionális döntéseket, mely valószínűleg garantálja a középszert, nem fenyeget annyira az éhhalál veszélye, de a VB-aranyé sem?
Álmok vagy realitások?

5. történet

Csóh Györgytől;

A témámat egy idézettel indítom és egy keretes szerkezetnek megfelelően, majd ezzel is zárom. A Nemzeti Sport Online felületén az alábbi sorokat olvastam az Esterházy Mátyással készített rövid interjúban: „Magyarország azonban soha nem lesz olyan futballnagyhatalom, amelyből korosztályonként öt-hat európai toptehetség nő ki. Úgy vélem, ez nem lehet reális cél, mert a mentalitás mellett is sok a gátló tényező.”

E sorokat olvasva számos kérdés vetődött fel bennem, mert a fiam révén sok esztendőt töltöttem az utánpótlás labdarúgás körül és megismerhettem rendkívül sok labdarúgó palántát. Ennek tükrében én egy kicsit vitatkoznék ezzel az állítással. Szerintem, igenis lehet reális cél öt-hat topjátékos kinevelése korosztályonként. Igaz, ehhez tényleg nagyon sok területen változásra van szükség. De tapasztalataim szerint a 6-14 éves kor közötti utánpótlásképzés területén van a legnagyobb zavar!  Amennyiben ezt helyre tennénk, akkor igenis reális céllá válhatna a toptehetségek kiáramoltatása a nagy futballpiacra. Mondjuk, azért az sem ártana, ha meghatározásra kerülne egy konkrét, központi utánpótlás-nevelési cél, ami szerintem most nincsen. Például úgy, mint mondjuk Horvátországban.

A 6-14 éves kor közötti utánpótlás labdarúgók képzése során a szülőre akarva-akaratlanul nagyon sok feladat hárul vagy hárulna, ha törődne vele. Ezt a személyes történetem alapján is megtapasztalhattam, miközben a fiammal végig lépkedtünk a magyarországi utánpótlásképzés szakaszain. Szerintem itt rendkívül hangsúlyos problémakezelésre van szükség, mind a szülők, mind pedig a szakma részéről, hogy az én állításom megvalósulhasson. Saját történetem is az alábbi kérdésfelvetéssel kezdődött és ezzel kezdetét vette egy hosszú, éveken át tartó vesszőfutásom.

Mit, mikor és hogyan tegyen a szülő, hogy a lehető legjobban segíthesse gyermekét a céljai elérésében?

Szerintem ez sok apukában és anyukában felmerülő kérdés, amire nagyon nehéz egyértelmű választ kapni. Nincs egy kézikönyv, mint mondjuk a kutyaképzés során, amit előránthatunk és egy probléma esetén, a megfelelő fejezetnél felütve választ kaphatunk a kérdéseinkre. Amikor a gyermekünkről kiderül a tehetsége és minden speciális vizsgálat is alátámasztja a labdarúgás sportági alkalmasságát, akkor egy őrült sötétben tapogatózás kezdődik a szülő életében, pláne, ha szakmán kívüli.

Egyik út szerint hagyjuk, hogy mindent egy egyesület intézzen a gyermek fejlődése érdekében és ők határozzák meg az előrelépésekhez szükséges szülői támogatási feladatokat is. Tapasztalatom szerint ez az irány – a jelenkori magyarországi körülmények között – fájdalmas végeredményekkel járhat a felnőttkorba lépés küszöbén (például bizonyos technikai vagy fizikális hiányosságok, sérülékenység stb.). A szakavatatlan szülő pedig csak tehetetlenül, kérdésekkel telve áll és néz értetlenül. Sajnos ilyenkor visszamenőlegesen már nincs mit tenni, mert az alapok hibásak. Több szülőben ekkor merül fel az a kérdés, hogy ezt akkor, amikor időszerű volt, miért nem mondta valaki. Pár sikertörténetet hallhatunk napjainkban, de rendkívül érdekes megfigyelni, hogy ezekben az esetekben mindig egy sportterületen jártas szülő bújik meg a háttérben.

A másik út választása esetén a szülő mindig nagy körültekintéssel figyeli a gyermek munkáját és fejlődését, amelynek során bizonyos problémák vagy hiányosságok esetén saját kezébe veszi az irányítást és megfelelő szakember bevonásával kezeli az adott problémát vagy fejleszti a gyermeket a szakmailag megkívánt területen. Ez így rendkívül egyszerűen hangzik, de amennyiben a szülő szakmailag kívülálló, akkor miként észlelheti a beavatkozási pontokat?

Egy labdarúgó felépítése egy rendkívül összetett folyamat, ami a jelenkori körülményeket figyelembevéve már 6-8 éves kortól nagyon szakszerű szakmai munkát igényel. A külföldi szakirodalom már egységes abban a tekintetben, hogy a technikai alapokat (lövés, cselezés, passzolás) 6-12 éves kor között lehet a legjobban lerakni. A hazai akadémiai képzés csak 14-15 éves kortól veszi kézbe egy utánpótlás játékos teljeskörű (bár azért itt is vannak jelentős hiányosságok!), mindent legfedő képzését, de sajnos erre a korra nagyon sokan már hiányosságokkal érkeznek. Ráadásul a pusztán szakmai ismereteken túlmenően, nagyon komoly odafigyelést igényel még számos kiegészítő terület, amely nélkülözhetetlen egy megfelelő képzésben. Itt gondolok például az életkornak megfelelő izomerősítési munkára, mert a prevencióra épülő teljesítményfokozás alapjait kisgyerekkorban kell elkezdeni lerakni. A megfelelő alapok hiánya és a korai specializáció a legfőbb okai a sérülések növekvő számának a gyereksportban. Ezért rendkívül hangsúlyos a megfelelő mozgásalapok megteremtése. Serdülőkor előtt a mozgáshatékonyság fejlesztésével lehet a leggyorsabban eredményt elérni a gyorsaság, agilitás és robbanékonyság fejlesztésben. Ez az időszak a legmegfelelőbb az erőgyakorlatok helyes technikai elsajátítására is. Serdülőkor után pedig a progresszív erőedzés fogja biztosítani a felsorolt képességek további fejlődését. Ehhez kapcsolódóan itt említeném meg például a megfelelő orvosi/gyógytornászi kontrollt is, melynek során például bizonyos mozgásszervi gondok időbeni és szakszerű kezelés is fontos. Gondolok itt például egy lúdtalp problémára, amelyet nagyon sok esetben csak tűnetileg kezelnek egy betét segítségével, de nem fókuszálnak a szülők a valódi probléma megszűntetésére. Még hosszasan sorolhatnám ezeket a problémákat, de nem szeretném tovább növelni az egyébként sem rövid témafelvezetésemet.

A fent leírtak teljeskörű megoldása után sem dőlhet hátra egy szülő, mert további feladatai vannak a korhoz, egyéni adottságokhoz igazított megfelelő táplálkozás és életvezetési modell kialakításának területén. Aztán még nem is beszéltünk egy utánpótlás játékos megfelelő karakterépítéséről, ami figyelembe veszi a 11-12 éves korban meginduló hormonális változások által bekövetkezett eltéréseket a gyerekek között. A hab a tortán, hogy még a mentális felkészítéssel is időben kell elkezdeni foglalkozni és életkorának megfelelően mindig a megfelelő tudással kell ellátni a gyermekeket, hogy optimálisan tudják kezelni a sportbéli mentális kihívásokat, az egyes élethelyzeteket.

Szóval, mint szülő, rendkívül széles területen szembesülünk kihívásokkal, amelyet csoda kézikönyv hiányában és a jelen magyarországi, egymást szapuló szakemberek világában nem egyszerű kezelni.

  • De hova fordulhat egy szakmailag kívülálló szülő segítségért?
  • Alapvetően miként érdemes hozzáállni ehhez, ha nem akarom, hogy puszta jóindulatból tévútra terelődjön a gyermekem sorsa?
  • Milyen lehetőségeket lehet kihasználni a mai Magyarországon?
  • Miket érdemes figyelnie a szülőnek és mikor kell beavatkoznia?
  • Hogy kellene fejleszteni a kis nevelő egyesületeket, hogy a kiáramló játékosok minden területen a megfelelő alapokat kapják?
  • Miért nincs kellő fókusz a 14 éves kor alatti gyermekekkel foglalkozó egyesületeken, pedig ez alapozná meg a jövőbeni nemzetközi szintű versenyképességüket?
  • A megfelelő iskolai testnevelés is segíthetne bizonyos problémák kezelésében az utánpótlássport területén (nem csak labdarúgás)?
  • Mit éreztek a legfőbb problémának a 6-14 éves kor közötti utánpótlás labdarúgó képzésben?
  • Jól látszik, hogy 1-2 klubnál már elkezdett szülői képzések (pl. UTE szülők akadémiája vagy Videoton) sokat segítenek a megfelelő együttműködésben. Nem kellene ezt központilag előírni és központilag kidolgozott szakanyagokkal megtámogatni?

Az ígéretemnek megfelelően a témámat Esterházy Mátyás idézetével zárom, melyhez a fő kérdésem is kapcsolódik.

„Magyarország azonban soha nem lesz olyan futballnagyhatalom, amelyből korosztályonként öt-hat európai toptehetség nő ki. Úgy vélem, ez nem lehet reális cél, mert a mentalitás mellett is sok a gátló tényező.”

Ki tudnánk termelni korosztályonként 5-6 európai toptehetséget vagy esélytelen? 

Kinevelhető vagy esélytelen?

EXTRA EPIZÓD – A Ferenczi-sztori márkatanácsadói szemmel

Sajnos András egy sajnálatos és szomorú családi veszteség miatt nem tudott résztvenni az Átkeretezők 4. adásának felvételén, de most már itt van. Kőszegi András márkatanácsadó is elemzi a helyzetet, amiről diskuráltunk legutóbb a többi Átkeretezővel, majd megosztja javaslatait, megoldási útvonalait a márkaépítés nézőpontjából… A kérdés még mindig;
Nekimenni vagy simulni?

4. történet

Ferenczi Attilától;

Minden rendszer legnagyobb hibája az, ami az előnye, miszerint ellenáll a változásnak. Ez biztosítja a rendszer stabilitását.

Ezt a tételt saját utamon is megtapasztaltam.

Első idevágó történetem:

1999-ben jelent meg A labdarúgás rendszerelmélete című könyvem, amely a recenziót író Mezey György szerint is szemléletet alakító jelentős olvasmány.

A rendszerelméletet mindenhol használják, egyedül a sportban nem nyert teret a mai napig (Magyarországról beszélek). Értsd: 22 éve nem sikerül áttörést elérnem a rendszerelmélet alkalmazásának frontján.

Második idevágó történetem:

2006-ban jelent meg A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei című könyvem, melyben 4 éves kutatás után, egységes játékelméletté szerveztem elődeink játékkép tanításait.

Ezen, 15 éve meglévő tudás sem került bele még az oktatási rendszerbe. Értsd: a magyar futball eszmerendszerének fejlődése nem tananyag a magyar edző számára.

Ugyanilyen innovatív kiadványaim vannak még; a pozíciós játékról szóló Ajax könyv, a területvédekezésről szóló kiadvány, a csapatjáték-analízist taglaló mű, a futball filozófiák gondolkodási rendszerét értékelő írás és még sorolhatnám.

A jelenlegi futballrendszer nemhogy nem foglalkozik az új tudással, de ma ott tartunk, hogy még az is vitaalap, hogy kell-e egyáltalán az edzőnek tanulnia?

Hiszen a magyar edzői szakmának is megvannak erre a kiforrott válaszai:

  • Nem kell olvasni, hiszen a futball gyakorlati sport és nem elméleti.
  • Könyvből még senki sem tanult meg focizni.
  • Focira születni kell, az nem tanulható.
  • Szarból nem lehet várat csinálni! – utal az edző, az ügyetlen játékos fejleszthetetlenségére.

Kérdések, amelyek megfogalmazódtak korábban bennem:

  • Hogyan és mi módon lehet egy zárt, futballbuta rendszert megnyitni, hogy az innováció teret nyerjen?

Először – 1999 környékén – próbáltam beépülni a közegbe és az új tudást népszerűsíteni. Kampányoltam, kapcsolatokat próbáltam építeni, szellemi támogatókat próbáltam szerezni, ingyen könyveket osztogattam. Előrelépni nem sikerült, ellenben az ellenségeim száma akaratomon kívül, folyamatosan nőtt.

Majd mérleget vontam 2004 környékén és úgy döntöttem stílust váltok és sokkterápiát alkalmazok. A hibákra rámutattam, a felelősöket megneveztem, a fennálló rendszert kritizáltam.

Ekkor tettem még egy utolsó kísérletet és a magyar tradícióról szóló könyvemből 1000 db-t ingyen szétosztottam. Ennek is nulla lett a hatása.

A döntési pozícióban lévő MLSZ alkalmazottak sokszor mondták nekem jó tanácsként, hogy légy diplomatikus, majd akkor teret kaphatsz a rendszerben. De időközben rá kellett jönnöm arra, hogy mindezt azért mondták, hogy maradjak csendben, mert akkor nem bántom a köreiket.

Vagyis bármit tehettem volna az elmúlt 22 évben, ha volt rajtam sapka, az volt a baj, ha nem volt, akkor az.

A lényeg:

  • az innovatív gondolat nem tud teret nyerni egy zárt rendszerben.

Kérdéseim:

  • Milyen legyen az út, milyen legyen a kommunikáció?
  • Keményen fogalmazni a rendszer ellen vagy simulni a rendszerbe?
  • Hogyan jusson el az ember a döntési helyzetben lévőkhöz és hogyan győzze meg azt, aki pozíciójánál fogva meggyőzhetetlen?
  • Mit tegyen az innovátor, ha a rendszer nem érett az új tudás befogadására?
  • Kell-e egy nem befogadó közegben magánakcióban népművelő munkát folytatni?
  • Van-e értelme ellenségek gyűjtésének vagy inkább az ember csendben várja ki, azt a pillanatot, amikor felismerik a tudását?
  • Mikortól van szüksége egy rendszernek a tudásra?
  • Melyik az a pont, amikor a rendszer működtetői igénylik a tudást?
  • Ki lehet-e termelni és hogyan a futballértelmiséget nem központi irányítással?
  • Ki lehet-e hagyni a buliból az MLSZ-t és oktatási rendszerét?
  • Hogyan lehet összefogást generálni egy olyan rendszerben, ahol valójában a futballfejlesztés senkinek sem érdeke?

Végül az eldöntendő kérdés:

  • Van-e értelme Don Quijote-ként szélmalomharcot folytatni egy ügyért, ha maga az ügy, mindezt nem kívánja?
  • Egyedül nekilássunk-e egy zárt rendszer reménytelen lebontásához vagy sem?

Vagy talán méginkább leegyszerűsítve, életem történetének nagy kérdése, hogy; Nekimenni vagy simulni?

3. történet

Kőszegi Andrástól:

Tulajdonképpen már feszegettük azt a kérdést, hogy „menni, vagy maradni”…

Egyet ebben a kérdésben még léphetünk előre. Külföldre kivinni a gyereket vagy itthon maradni?

Nem könnyű és nem is egyszerű a kérdés és a lehetőség.

Tehetségesnek tartják a gyerekedet és azért vinnéd külföldre vagy „érthető módon” azért – értsd akár úgy, hogy nem látják annak, volt már ilyenre példa –, mert tehetségtelennek tartják. Persze lehet, hogy látják, de magasabb érdekek is vannak és ő nem fér oda a tűzhöz.

Sok sportoló életében előfordult már, hogy igazán csak a szülő hitt a gyerekben és külföldön aztán sikeres lett.

Az itthoni akadémiákról szuperlatívuszokban beszélnek a szakik, láthatóan, de nézve a hazai csapatok kereteit, mégsem látni ezek kimenetét. Például a hazai topnak nevezett akadémiák felnőtt csapataiban is előbb megtalálod a “ghanai harmadosztályból” igazolt játékost, mint a saját nevelést.

Szóval számomra nem kérdés, ha van úgynevezett valamilyen tehetség és maximális elkötelezettség és cél a gyerekben a profi karrier iránt, akkor ki kell menni. Minél korábban, de 12-16 éves korig mindenképpen.

Jó. De van-e kapcsolatod? Van-e esetleg olyan menedzsered, aki valóban lát valamit a gyerekben és valóban képviseli? Itt jegyzem meg, hogy a menedzser is már csak akkor mer belépni, ha a gyerek minimum utánpótlás-válogatott volt, na azt meg hogyan? Van-e elég pénzed, hogy mindent finanszírozzál vagy feladj mindent és elköltözz?

Mit tegyünk? Hol a realitás határa? Tolod, tolja, de itthon láthatóan ez kevés. Vinnéd, de nem tudod. Mit mondasz a gyereknek? Itthon is tudnod kell érvényesülni, de pontosan tudod, hogy nem tud és tele lesz csalódással, jó esetben tapasztalással, hogy itt ilyen az élet? Hagyja abba?

Külföld vagy itthon? Persze, hogy külföld! De ez a kérdés rengeteg másik kérdést vet fel, amire ha tudjuk is a választ, megoldani nem biztos, hogy tudjuk.

EXTRA EPIZÓD – Átkeretezők Junior

Lehet, hogy visszanyal a fagyi?

Vajon meglepődnek-e a szülők, hogy gyermekeik miként reflektálnak a 2. epizódban elhangzott okosságaikra?

Tényleg úgy volt, ahogy mesélték? Esetleg a gyerekek másképp emlékeznek?

Vajon az Átkeretezők is olyanok, mint a nagypapa, hogy minél öregebb, annál jobb tanuló volt az iskolában?

Végül akkor a gyerekek szerint; tudatosan vagy spontán?

Ebből az extra epizódból kiderül. Meglepetés…

2. történet

Militár Ivántól:

Az én történetem olyannyira valós tartalmú, hogy saját magam életéről szól, ugyanis feleségemmel április végére várjuk első gyermekünk születését. Természetesen nagyon örülünk és izgatottak vagyunk, de kár lenne tagadni, rengeteg kérdés merül fel bennem, bennünk. Az első napok, hetek, és hónapok túlélésén kívül a hosszú távú terveknek és elgondolásoknak is van helyük azokban a beszélgetéseinkben, amik köztem és Wendy között zajlanak. Egyik ilyen beszélgetésünk során merült fel a futball kérdése (nem meglepő módon), hiszen mind a ketten futballszerető és aktívan is játszó családból jövünk.

Ha Isten is úgy akarja és egészségesen születik meg a kisember, hogyan neveljük majd gyermekünket a sport szeretetére? Hogyan fogjuk rávezetni, nyomás nélkül, a futball imádatára? Továbbá, milyen eszközök vannak a kezünkben, mint szülőknek, arra vonatkozóan, hogy a szülői beavatkozás optimális szinten tartása mellett, de belülről fakadó motivációval rendelkezzen már egészen kicsi kortól a saját sorsának kézbentartásáról?

Számomra rendkívül fontos lenne, hogy gyermekeink a sporton keresztül tanulják meg a világ dolgait, a futball által értsék meg az emberiség szabályrendszerét, és a csapatjáték világából merítve alakítsák ki kapcsolatrendszereiket és a különböző emberekhez való különböző viszonyulásaikat.

Mondanom sem kell, a téma nem csak nekem szól. A mai modernizált, felgyorsult, és néhol végletekig átalakult világban a gyermeknevelés még inkább kardinális kérdéssé vált. Érdekes a gyermeki lélek megértése, a különböző korosztályok közötti különbségek, illetve a szülői hozzáállás milyenségének vizsgálata is.

Már ezen kérdések és gondolatok leírása is zavarba hoz, nemhogy a kitárgyalásuk, úgyhogy jó kis adásra számítok! Nagy izgalommal várom az összes nagy tapasztalattal megáldott Átkeretező társaim véleményét és tanácsainak rendszerét.

Vajon mi is itt az első eldöntendő kérdés;

Tudatosan vagy spontán?

Terelni vagy hagyni?

Öröklés vagy környezet?

A te álmod vagy a gyerekedé?

1. történet

A család a budapesti agglomerációban éli mindennapjait. A szülők következetesen próbálják nevelni egyszem 16 éves fiukat, aki annak ellenére, hogy a családban nincs is igazán tradíciója, már kicsi gyerekkora óta él-hal a fociért. A család lehetőségeihez mérten támogatja, hiszen legalább sportol a gyerek és nem bandázik vagy naphosszat kockul a számítógép előtt. Korosztályának csapatkapitánya egy kis egyesületben a főváros lakhelyükhöz közeli pesti peremén. A gyerek egy ideje már elvágyódik, mert úgy érzi, hogy megrekedt a fejlődésben és a társai meg az edzői sem igazán motiváltak körülötte. Többre vágyik. Profi környezetre, profi mentalitású társakra, felkészült edzőkre, minimum NB1-es jövőképre. Jön is a várva várt lehetőség. Idén nyáron meg is keresi egy budapesti NB1-es csapat utánpótlásának szakmai igazgatója. Ígér fűt-fát, játéklehetőséget, idősebbek között edzéslehetőséget, különedzéseket és mindent, amit csak a gyerek és a szülők hallani szeretnének. A játékos és a család örömmel ugrik a kihívásba. Alig telik el néhány hét a bajnokságból, kiderül, hogy az ígéretekből szinte semmit sem tart be a klub. Nemhogy kiemelt bánásmódban, idősebbek között, hanem még a korosztályában sem játszik a fiú. Az édesapa egy ponton már nem bírja nézni, hogy gyermeke emiatt szenved és felkeresi a szakmai igazgatót, aki odacsábította nyáron őket. A szakmai vezető elmondja, hogy továbbra is roppant tehetségesnek tartja a fiát, de sajnos meg van kötve a keze, mert a korosztályos edző előszeretettel játszat inkább olyan gyerekeket, akiknek a szülei egy picit megsegítik a döntéshozatalban, már ami a kezdőcsapatot illeti. Persze ezt csak neki mondja el bizalmasan, maradjon köztük. És még mielőtt bármit is kérdezhetne az apuka, jelzi, hogy sajnos nem tehet semmit, mert a korosztályos edző szoros érdekbarátságot ápol a sportigazgatóval, aki neki is a főnöke, így egy szendvicsben éli mindennapjait a klubnál. Csak nevében vezető, gyakorlatilag nincs sok szava, már annak is örül, hogy egyáltalán van állása. A gyerek nem akarja feladni, de a szülőkben nagy a dilemma, hiszen fiuk minden egyes nap keresztül-kasul utazza a várost, hogy versenytfutva az idővel, odaérjen suliba és edzésre is pontosan. Reggel 6-kor elmegy otthonról és este 9 előtt ritkán ér haza. A hétvégéi pedig utazással, kispadon ücsörgéssel, esetleg pályaszéli melegítéssel telnek. Alapból jó tanuló lenne, de óvhatatlanul romlanak a jegyei, hiszen alig van ideje és energiája tanulni. Mégis, ami a legjobban bántja, hogy alig kap játéklehetőséget. A szülők őrlődnek, mert látják, hogy az okos gyerekük szenved és minden olyan kilátástalan, mert egyértelmű, hogy nem jó irányba mennek a dolgok; sem a fociban, sem a suliban. A nagy kérdés, hogy januárban megint váltani vagy maradni? Vagy nem is ez az igazi első eldöntendő kérdés ebben a helyzetben?